A Kispest elleni nyögvenyelős győzelem után, verőfényes napsütésben mintegy 1500-an döntöttünk úgy, hogy kilátogatunk csapatunk Vasas elleni vendégjátékára az Illovszky Rudolf stadionba.

Az első félidőben úgy tűnt, hogy csak egy csapat van a pályán, ugyanis a Vasas sorra vezette támadásait és csak Balajcza fantasztikus bravúrjainak köszönhettük, hogy nem 3 gólos hátrányból indulunk neki a második félidőnek. Csapatunk „játéka” egyszerűen kritikán aluli volt, az első 20 perc után ismét elkezdtük a szokásos ívelgetéseket előre, hátha a hórihorgas csatárainknak sikerül lefejelni a majdnem 2 méter magas hazai védőket, vagy a 16-os vonalánál passzolgattunk, mintha be lettünk volna oltva kapura lövés ellen. Szurkolásunk ezen időszakban a játék képének megfelelően alakult, az elején hangosan szóltak dalok, majd egyre csendesebben, végül volt olyan időszaka a félidőnek, amikor csak álltunk és nem akartunk hinni a szemünknek. Természetesen nem mehettünk el szó nélkül ősi ellenségünk szolnoki vendégjátéka mellett, ezért megemlékeztünk róluk egy szívhez szóló dalocska keretében. Összességében azonban elmondható, hogy a félidő végére már mindenki a szünetet jelző sípszót várta és bízott abban, hogy a csapat jobb teljesítménnyel rukkol elő a második félidőben.

A szünet után néhány görögtűz fénye villant fel a kora esti naplementében, jókora füstfelhőt hagyva maga után, ezért néhány perc késéssel kezdődött a második játékrész. Csapatunknak úgy látszik, hogy egy félidő kellett ahhoz, hogy az óraátállítás miatti fásultságot leküzdjék, mert sorra vezették helyenként futballra emlékeztető megmozdulások révén a támadásokat a Vasas kapujára, igaz, néhány szituációban még szükség volt válogatott formában védő kapusunk bravúrjaira. Aztán a 67. percben jött a már-már szokásosnak mondható rögzített szituáció és Tisza Tibi, aki ismét tanári módon csavart az ellen kapujába. A gól után érezhető volt, hogy csapatunk megnyugodott, volt még Foxinak egy hatalmas helyzete, amit érthetetlen módon kihagyott, valamint Hajdúnak egy sistergős bombája, ami a kapufán csattant. A gól után szurkolásunk is ismét az elfogadható hangerőre emelkedett, helyenként túl is szárnyalta azt, de érezhető volt, hogy mindenki alig várja a meccs végét jelző 3-as sípszót.

Hátra van még 8 forduló és ebből az elkövetkező 4 sorsdöntőnek bizonyul, ahol kötelező a 12 pont megszerzése, mert ha ez nem sikerül, akkor ismét lemondhatunk egy bajnoki címről. Mindenesetre, amíg egy halvány esély is van rá, hogy nyár elején ünnepeljünk, addig mi a csapat és a szakmai stáb mellett fogunk állni. Reméljük nem élnek vissza azzal a bizalommal, amit tőlünk kaptak.

(ZoltánUVB)

<< Vissza