Nem tudni, hogy mi az értelme benyomorítani hatszáz embert négyszáz helyre, nem éppen érthető üzletpolitika a jeggyel rendelkező lelátóra igyekvőktől még kettőezerötszázat elkérni, meg mindenkit összevissza motozni, de biztosan van valami logikája.

A rudas zászló itt nem mehet, mert rúd van benne. Bent meg egy halom törmelék, de ez nem számít.

Ezerhatszázért heringesdoboz. Az első hat sor egymás mögött, egy szintben a földön, semmit sem látnak.

A szurkolás pörög, de a pályán valami nem stimmel.

Mintha nem tudnánk túllépni saját árnyékunkon, a fontos meccseken jön a görcs, de lehet, hogy csak ennyi van benne.

Az lenne a legnagyobb baj.

Arra gondoltam, szégyen, hogy egyáltalán pénzt ad valaki ilyen körülményekre. Akadt, akinek vissza is váltották a jegyét, aztán se ki, se be. Modern vendéglátás, mindenki full idegbeteg, ha kétszázzal többen vagyunk, akkor mi van?

Akkor új terv?

Vagy bemászás, és mi vagyunk a hibásak?

Ez így nihil, pedig úgy tűnt, hogy végre átlépünk azon a frusztráción, ami valamiért nem múlik el teljesen, de most megint nem ment. Nagyon nehéz így optimistának lenni.

Azért hinni kell tovább, valahogyan ki kell lábalni ebből. Nem tudni pontosan, hogy mi a gyógymód. Lehet, hogy az idő megoldja.

Mert amit már kétszer elvesztetünk az utolsó pillanatban, azt valamikor vissza kell kapnunk a sorstól. Bízni kell benne, hogy méltók vagyunk rá.

A szakmáról nem formálok véleményt, mert érzelemből felesleges vagdalkozni, megpróbálok, és meg kell próbálnunk együtt mindent megtenni.

Csak úgy megy.

Nem könnyű út, de a miénk.

Győr-Újpest FC 4-2

Tisztelettel: FAT

<< Vissza