Nincs aktuális program!

NBI, 17. forduló (2012. december 2.): Videoton - Újpest FC 1-1
2012. december 6., csütörtök

Fontos és egyben furcsa szezon áll mögöttünk! A 20 éves Bulldogs a többi csoporttal karöltve nagyon felpörgött a lelátón, szinte minden meccsen volt látvány vagy kiírás, megemlékezés vagy születésnap. Jöttek az ötletek, dolgoztak az ultrák és örömmel néztük vissza az eredményeinket. Viszont közben jöttek a rossz hírek is, nem ment minden úgy a háttérben, ahogy szerettük volna. A klubunk nem igazán tett meg a legvérmesebb szurkolóiért mindent, sőt inkább az MLSZ pártját fogva mindent legelsőnek vezetett be és ráadásul ellenünk is fordult egy-egy tettével, közben a csapat pedig csak szédelgett a bajnokságban. A magasról így a mélybe zuhantunk és egy érdekes hullámvasúton érezhettük magunkat. A hullámvasút utolsó megállóját, a fehérvár elleni záró fordulót, már sokan várták. Jobb egy ilyen hullámvasútból kiszállni, átgondolni az egész utat és dönteni. Lehet, hogy sokan nem fognak újra indulni, lehet, páran más utat választanak, de az biztos ezt a szezont sosem fogjuk elfelejteni.

A Videoton mérkőzést viszont valószínűleg igen. A csoportok legtöbbje a vonatos utazást választotta, így 100-150 szurkoló indult a Déliből Fehérvár felé. Fehérvárra érve egy üresen kongó stadion és hideg idő fogadott minket. Aztán látványosan, minket hergelve vonult be a hazai szektorba az ő állításuk szerint szintén 20 éves RBD, amit egy koreográfiával is megünnepeltek. Azt hiszem, ha az UVB és az ő jubileumi koreojukat egymás mellé tesszük, akkor nem kell senkinek magyarázni az egetverő különbséget. A vendégszektor csupasz kerítése mögött a hazaiak koreójának kinevetése után a viszonylag korai vendéggól okozott újabb örömet a fővárosi szurkolóknak. Remili gólja után csordogált a játék, és elfogyott a forralt bor és tea a vendégbüfében. A félidő közepén aztán kiegyenlített a hazai csapat, így döntetlennel vonulhattak a csapatok az öltözőbe, amely állás végül nem változott a legvégéig sem. Második félidőben a szakadó havasesőnek örülhetett mindenki, aminek köszönhetően a józan szurkolók is biztosan eláztak. Hazafelé nyugodt utunk volt, mindenki pihent és száradt a vonaton. Ennyi.

UVB 1992

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!