2012. november 27., kedd
Siófok ellen telt be a pohár az Ultras Újpestnél, és már azon a meccsen hangot adtunk a nemtetszésünknek, amivel nem volt vége a dolognak. A hét közepén közleményben jeleztük minden szurkoló felé az általunk látott problémákat és az utolsó két meccsre hozott döntésünket, miszerint drapik és szervezett szurkolás nélkül fog eltelni az utolsó két forduló, így a Diósgyőr elleni meccs is.
A mérkőzés előtti gyülekezőnél kaptunk egy diósgyőri meglepetést, aminek egy kisebb csetepaté és egy szétvert kocsma lett a vége. Részleteket mindenki elolvashatja az adott fórumokon, itt csak annyit szeretnénk írni, hogy jár a tisztelet azoknak az ultráknak, akik a túlerő ellenére is odaálltak és igyekeztek a maximumot kihozni a helyzetből. A diósgyőriek pedig készülhetnek a visszavágóra, hisz az Újpest tábor nehezen felejt.
A mérkőzésre meglepően sok szurkoló gyűlt össze, de a csapatokat csak egy kiírás fogadta részünkről: "Otthon is idegenben", amely kifejezte, hogy ez a D-lelátó jelenleg sajnos nem az, ahol kifejezetten otthon éreznénk magunkat... A meccsen még egy kiírás emelkedett a magasba, ahol az elmaradt meccs következményeiről kérdezték fel az ultrák a klubvezetést: "Az elmaradt meccsért kit fogtok beperelni?"
A játékot illetően inkább lila fölényről beszélhettünk, aminek köszönhetően egy szerencsés akció után meg is szerezte Bruno a vezetést. A második félidő szintén miatta lett emlékezetes, hiszen egy esést követően szegény Brunonak kifordult és eltört a keze. Az esetet szörnyű volt a helyszínen és utána felvételeken is megnézni, reméljük, a szünetben felépül újdonsült csatárunk. Ráadásul a Diósgyőr is egyenlített a második szakaszban, így döntetlennel zárult a mérkőzés.
UVB 92
<< Vissza | ![]() | ![]() |