2012. október 4., csütörtök
"A futball sokak szerint élet és halál kérdése. De én nem értek egyet ezzel...annál sokkal fontosabb!" - Bill Shankley, 1981
"Szeretnénk már Pécsen javítani, de nem úgy megyünk neki, hogy a győzelem élet-halál kérdés." - Jos Daerden, 2012
Az nem is kérdés, hogy csoportunk labdarúgásról alkotott filozófiája az első megközelítéshez áll közelebb. Így a kupakiesést és a szerdai eseményeket követően két, flamand nyelvű kiírással készültünk, amivel belga edzőnknek és tulajdonosunknak üzentünk. A kiírások - magyarul - ezt jelentették: "Nekünk élet-halál, ha neked nem: takarodj!" és "A foci szurkolók nélkül semmit sem ér! Tiszteld őket!".
A több, mint 200 km-es útnak egy még a korábbinál is modernebb emeletes luxusbusszal vágtunk neki. DVD - tucatnyi tévével, mikró, kávéfőző, mellékhelyiség - csak hogy a legfontosabb felszereléseket vegyük számba.
A majdnem nyolcvan fős buszon kétharmadrészt az UVB legénysége foglalt helyet, a többi helyen pedig a Solo, a Fidelity, a Brigád és a Fehér Front osztozkodott egymással. Az utazás eseménytelenül telt, a kézműves sörök, ciderek, whiskeyk fogytak, ahogyan mindig.
Négy óra utazás után sikerült megérkeznünk Baranya fővárosába mindenféle rendőri biztosítás nélkül. Buszunk - a megszokottól eltérően - nem a vendégszektor bejáratánál rakott ki minket, hanem mintegy 200 méterrel hátrébb. Mivel a környék nem nagyon különbözött a megszokott kaputól - rohadó kerítés, a gödörben focipálya - sokan tévedésből azt gondolták, hogy ez már a vendégbejárat, ezért megindultak a pálya felé. Azonban közelebb érve kiderült, hogy ez bizony az edzőpálya, a stadionhoz még gyalogolni kell. Meg is indult három tucat lila a vendégszektor felé a pályát övező domb oldalában, ahol végül egy csomó rácsot és egy nyitott ajtót találtunk. Az ajtón belépve döbbent rá mindenki: ez bizony a büfé. Nem volt mit tenni, kénytelenek voltunk a pulton keresztülugrani, és megkeresni a jegypénztárt. Azonban miután így egyből a vendégszektorban találtuk magunkat, sajnálatos módon ezúttal nem volt lehetőségünk tikettekhez jutni. A jobb tájékozódó-képességgel megáldott szurkolók persze a hagyományos úton közelítették meg a létesítményt.
A mérkőzés időpontja nem volt igazán szurkolóbarát, hiszen a fővárosba csak a hétfő hajnali órákban lehetett visszaérni a meccsről - ennek ellenére egészen vállalható létszámban, mintegy 350-en foglaltuk el a lelátó számunkra fenntartott részét. A drapériák kirakásánál akadt némi gond, mivel az oktondi rendezők úgy gondolták, hogy a vendégszektor előtti kerítésen a reklámmolinók vannak a legjobb helyen. Természetesen segítettünk nekik leszedni a gyorskötözőket, így pillanatok alatt lett helye az idegenbeli drapinknak (meg a többi textíliának is).
A meccs elején megünnepeltük Sors Tamás paralimipiai bajnokot, majd a két már említett kiírás felemelésével fogadtuk csapatunkat és szakvezetésünket. Ezt követően belevetettük magunkat a szurkolásba, azonban már az 5. percben hátrányba kerültünk egy potyagóllal. Szerencsére bosszankodni sem volt időnk, mivel egy perc múlva a visszatérő Simon Krisztián révén máris egyenlő volt az állás. Ezt egy felhőszakadás követte, majd egy újabb újpesti, már vezetést jelentő gól, Kabát révén, így 2-1-el mehettünk szünetre.
A második félidő minden szempontból kifogástalanul alakult. A szurkolásunk a létszámhoz, a szektor elhelyezkedéséhez (lapos, széles) és a csapatunk szerepléséhez képest kiemelkedő volt, de objektíven nézve is hangosak, lelkesek, szervezettek voltunk és kitűnően szóltunk a pécsi estében. Előénekesünk remekül ráérzett, hogy milyen dalok szólnak ezúttal jól, és hogy mit mennyi ideig énekeljünk. Volt néhány 5-6 perces "blokkunk" is, de a változatosság sem szenvedett csorbát. A csapat meg is hálálta a bizalmat, hiszen Vasziljevics révén belőttük a harmadik gólunkat, és végül 3-1-re nyertünk. A győzelemnek egyedül az egyik bunkó operatőr nem örült, aki előbb beugatott nekünk, majd miután nem bírta elviselni verbálisan és materiálisan kifejtetett véleményünket, duzzogva felszaladt a tribünre. Legközelebb majd meggondolja, kinek mit mond.
Hogy mi is van a 3 pont mögött, azt érdemes némi statisztikával is kifejezni. 11 hónap után nyertünk újra idegenben. Másfél év után nyertünk meg "sorozatban" két meccset. 2011 májusa, vagyis 39 forduló óta először állunk újra a tabella első felében és szintén 39 forduló óta először pozitív a gólkülönbségünk. 3 év óta először lőttünk 3 gólt vidéken (utoljára: 2009. szeptember 12., ZTE-Újpest 1-4) és 1978 óta először lőttünk 3 gólt Pécsen (az Újmecsekaljai stadionban először). Van honnan felkapaszkodnunk. Reméljük, innen már csak felfelé vezet az út.
A hazaút megint csak eseménytelenül telt, mindössze Budapesten adódott egy kis adrenalin-fröccs.
Ezzel le is zárult 2012. szeptembere, az Ultra Viola Bulldogs hava. Kiállítás, XX party, koreográfiák, Megyeri Búcsú ...és a történet folytatódik!
(gab)
<< Vissza |