Nincs aktuális program!

NBI, 3. forduló (2012. augusztus 12.): Paks - Újpest FC 2-2
2012. augusztus 15., szerda

A bajnokság 3. fordulójában a Paks együttese várt csapatunkra. Két mérkőzésen két vereséget követően tekintettünk előre a hétvégére, abban bízva, hogy végre újpesti győzelemnek is örülhetünk a magyar olimpiai csapat nagyszerű eredményei mellett.

Az Újpesti Torna Egylet színeiben sportoló és aranyérmet szerző Berki Krisztián csütörtök éjjel érkezett haza a londoni játékokról. Tiszteletünket kifejezve több százan vártuk őt Ferihegyen, kiírással, zászlókkal, görögtüzekkel. Felemelő érzés volt köszönteni a bajnokot! Gratulálunk Krisztián!

Visszakanyarodva a hétvégi mérkőzésre. Paksot ezúttal egy kisebb logisztikai probléma vezetett fel, a megszokott nagybuszunk helyett kénytelenek voltunk beérni egy kisebb kapacitású járgánnyal, így számos autó indult még útnak az Atomvárosba. Előzetesen jó időt lehetett várni, ezért több felvezető program szerepelt vasárnapon. A társaság nagy része egy Duna-parti csárdában és a szomszédos vendéglátóipari egységben hangolódott az esti találkozóra, akadtak azonban olyanok is, akik a strandot részesítették előnyben. Ami viszont közös pont, hogy optimistán, a csapat mellett maximálisan kiállva vártuk a mérkőzést. A kezdésre nagyjából 500 újpesti szájából hangzott fel a "Hajrá Lilák!".

Természetesen, a magyar sportolók fantasztikus eredményeiről sem feledkeztünk meg. Egy "Szép volt, magyarok!" kiírás emelkedett fel, melyet az "ötkarika" és a "London 2012" transzparens egészített ki, körülötte pedig magyar színű zászlók lengtek. Méltán lehetünk büszkék valamennyi olimpikonra!

A 19. percben újpesti gólnak örülhetett a lila tábor. Sajnos nem tartott sokáig a vezetés, mert rövid idő alatt egalizálta az állást a Paks, sőt a félidő előtt már a hazaiaknál volt az előny. Az eddig lejátszott paksi mérkőzéseken megszokottnak is nevezhetnénk az eredményt, mert még egy alkalommal sem sikerült győztesen elhagyni az itteni "stadiont", de reméltük, hogy most végre változik ez a tendencia.

A fordulást követően, 10 perc után újra döntetlent mutatott az eredményjelzőnek csúfolt szerkezet. Ezután eggyel csökkent a paksi létszám, mindent adott lett volna a győzelemhez. Úgy tűnik, hogy van valami átok, mert Pakson továbbra sem tudunk nyerni. Hiába az emberelőny, hiába a helyzetek, nem sikerült gólra váltani a lehetőségeket. Maradt a 2-2-es döntetlen. A hazafelé tartó utat viszonylag gyorsan letudtuk és már az előttünk álló feladatokra fókuszáltunk.

A hét végén, az ősz legfontosabb mérkőzése következik, a Ferencváros ellen! Szerezzük meg az első győzelmet a derbin!

(Zozó)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!