A tavalyi borzalmas, az Újpesthez méltatlan szezon után következett az ultrák "nyári szabadsága". Ez természetesen nem pihenéssel, hanem igencsak aktívan telt az UVB tagságának számára. Sőt, majdhogynem több az esemény az uborkaszezon alatt, mint év közben

A tavaszt egy kitűnően sikerült szezonzáró rendezvénnyel zártuk, ahol megbeszéltük az előző szezon tanulságait, kitűztük a következő év céljait, és hosszasan beszélgettünk az előttünk tornyosuló feladatokról. Új tagokat is üdvözölhetünk sorainkban, nekik sok sikert és kitartást kívánunk.
A legsürgetőbb és egyben legfontosabb esemény jelenleg egyértelműen 2012 szeptembere, hiszen csoportunk ekkor ünnepli XX. születésnapját - a tervek szerint nagyszabású rendezvénysorozattal - ahogyan az az Ultra Viola Bulldogs múltjához, jelenéhez és jövőjéhez illik. A szervezés javarésze is a meccsek közötti június-júliusi szünetre koncentrálódott. A részletekről természetesen mindenkit időben értesítünk, de ezek egyelőre még nem publikusak.

A nyár másik fontos eseménye a II. UVB nyári tábor volt, ami egy a Velencei tó mellett eltöltött hosszú hétvége volt. Élményekkel gazdagan, feltöltődve térhettünk haza az eseményről. A könnyedebb műfajú rendezvények között akadt közös foci EB-nézés a Szent István téri kivetítőnél, vagy koncertlátogatás is. Az utóbbinál érdemes egy pillanatig elidőzni: a legjobb magyar együttes, az Ismerős Arcok koncertje nyújtott nyár középén különösen nagy élményt nekünk. Nem csak azért, mert az esemény Újpesten volt, hanem azért is, mert az énekes Nyerges Attila egy szolid "Hajrá Lilák"-kal tetette még jobbá a kedvünket.
Persze a "hétköznapok" sem teltek eseménytelenül, hiszen az állandó készülődés, festegetés, zászlók, drapik szépítgetése a mindennapi tevékenységünk része - főleg nyáron.

Így telt el a május 27. és július 27. közötti két hónap. Majd pénteken fogtuk magunkat és célba vettük Diósgyőrt. Szokásunkhoz híven több közlekedési módot is választottunk a célállomás megközelítésére. Végül két nagybusz, egy kisbusz és több tucat autó érkezett Borsod kietlen fővárosába. A buszok a tavalyi évből kiindulva idén nem a megszokott helyről indultak, megpróbálva ezzel elkerülni a rendőri kíséretet, ami félútig sikerült.

Az autóval érkezők már a város határába érve élvezhették a rend őreinek vendégszeretetét, akik hosszas feltartóztatás után konvojokban vezették a szurkolókat a stadionig. Persze a kreatívabbak megoldották ezt a problémát is. Az egyik autóban például öt, tetőtől talpig lilába öltözött ultra ült - ennek ellenére a város minden bevezető útját lezáró rendőrök megkérdezték:
- A meccsre mennek?
- Nem, a vasútállomásra!
- Jó, akkor menjenek.
A következő autónak már egyszerűbb volt a dolga (a nyakakban sálak mutatták az utasok hovatartozását...), pedig a rend éber őre megpróbált trükközni:
- A vasútállomásra mennek?
- Igen, persze
- Rendben, mehetnek.
Hát igen, Miskolc sohasem volt Magyarország intelligencia-központja...

Majd hosszas és lassú autókázás következett a városon át, aminek során megcsodálhattuk hazánk egykoron második, ma már csak negyedik legnagyobb települését. Az omladozó régi épületeket helyenként felváltották a lepukkant panelházak... szörnyű látvány volt.
Végül megérkeztünk a stadionhoz, ahol egy szeméttelepen kitaposott poros, buckás földút vezetett a vendégszektorhoz. Ennél még Bukarestben is jobb volt az infrastruktúra...

A szektorban úgy 6-700 újpesti foglalt helyet a kezdésre, és a játékosok kivonulásakor egy szép koreográfiával köszöntöttük csapatunkat. Igaz, hogy pontosan kiket is köszöntöttünk, az még nem teljesen egyértelmű, hiszen nyáron nem kevés külföldi játékost érkezett a Megyeri útra, kell még néhány forduló, amíg megtanuljuk például Sztaniszavljevics vagy Tchibuabua nevének pontos kiejtését - vagy legalábbis reméljük, hogy lesznek olyan jók, hogy érdemes legyen megtanulni a nevüket.

A mérkőzés kiegyenlítetten kezdődött, igaz, a pontrúgásokból a hazaiak voltak veszélyesebbek. De a mezőnyben néha mi is villantottunk és eljutottunk a kapuig is. A szurkolás is egészen jól szólt az elején, de az idő múlásával egyre inkább csak a szektor alsó fele szurkolt. Az első játékrész közepén gólt kaptunk egy pontrúgás után, majd újonc belga-marokkói-görög centerhalfunk a kiállítás sorsára jutott. Elveszni látszódott minden remény. Ennek ellenére csapatunk magasabb sebességbe kapcsolt, és a hosszú sérüléséből visszatérő kapitány, Vermes révén sikerült egyenlítenünk! Bravó, Krisztián! A gól után újra az egész szektor tombolt és énekelt, kitűnő volt ekkor a hangulat.

A második játékrész elején a miskolciak támadtak. Ennek ellenére bemutattunk ekkor egy látványos konfettizést - sajnos mire az utolsó papírfecnik is földet értek, már a DVTK vezetett. Vezetőedzőnk ezután veszélyes cserélésbe kezdett: végül a 10 emberrel felálló csapatunk 1 hátvéddel, 5 középpályással és 3 csatárral fejezte be a játékot. Gólhelyzetekig sikerült is eljutnunk, de az egyenlítés már nem jött össze.
Szomorúan, de egy a tavalyinál jobb szezonban bizakodva indultunk vissza Budapestre, ezúttal rendőri felvezetéssel, egy másik útvonalon haladva megtekinthettük a vasgyár omladozó épületeit, és a romatelepek egyikét. Mindig sokkoló, hogy ez a város mennyire elmaradott hazánk többi, akár keleten fekvő településéhez képest.

A buszos társaságnak hazafelé az út jó hangulatban, eseménytelenül zajlott leszámítva azt, hogy az egyik megálló során két társunkat sikerült "elhagyni". A következő megállóban ők is visszakerültek a buszra, amely esemény csoportunk néhány kreatív tagját egy rövid kis dal megalkotására ösztönözte.

A sorsolásunk nagyon durva, a miskolci rajt után jön a tavalyi ezüstérmes Videoton, megyünk Paksra (ahol nyeretlenek vagyunk), majd a derbi következik. A győzelem már a 2. fordulóban kötelező!

HAJRÁ LILÁK!!!!

(gab)

<< Vissza