A hétközi kupakiesés után kicsit bizakodhattunk, hiszen csapatunk néha még akart is focizni a kondások ellen, és számunkra egyértelmű volt, ha minden mérkőzésre ilyen felfogásban lépnének pályára, nem a kiesés elöl menekülnénk.
A forduló számunkra sajnos nem éppen a legjobban alakult, hiszen a mögöttünk álló Pápa és Kaposvár is értékes pontokat szerzett hazai pályán, így gyakorlatilag tényleg nem volt már kifogás, meg kellett szereznünk a 3 pontot.

Az igencsak jó formában lévő Kispest látogatott hozzánk.
Furcsa, hogy az elmúlt 5-6, de talán már 10 évben közel sem olyan feelingű egy Újpest-Kispest, vagy Kispest-Újpest csata, mint azelőtt.

A meccs kezdetekor mintegy 1000 ember gyűlt össze a kanyarban, a vendégek is elég szép utazó létszámmal tették tiszteletüket. Mára azonban már csak úgy lehet hívni őket, Rangadó Ultras.
A csapatok kivonulásakor zengtek a dalok, lengtek a zászlók, a konda kupavisszavágó után ismét két dob kíséretében szurkolhattak a fanatikusok.
Viszonylag hamar, már a 4. percben megszereztük a vezetést.
Vasiljevic 35 méterről emelt az üres kapuba a két extakony Kemenes és Botis fölött.
A Kanyar megőrült, a kispestiek természetesen csendben acceptálták, csapatuk ma nem a legacélosabb.
A 26. percig nem történt számottevő esemény, amikor is a vendégek kaptak egy 11-est. Hála Istennek a szerencsétlen kispesti lekopírozta régi, öreg játékostársát, és Hercegfalvihoz hasonlóan kb. 4 méterrel a kapu fölé rúgta a labdát.
Ennek következménye az lett, hogy a vendégek folytatták bohózatukat: leszedték a kerítésről a drapikat, és kivonultak a szektorból.
Az Ők állítása az, hogy kaptak egy fülest, miszerint nagy arányú hazai győzelem várható, a meccs tehát bunda, Ők ezért kimennek.
Kíváncsian várom, várjuk, jövőre vajon bejönnek-e a szektorba, vagy már arra sem lesznek képesek, az Újpest-Kispest úgyis bunda, ha mi nyerünk.
Az első félidőben átlagosan szólt a Tábor, volt egy-két kiemelkedő dal, és végre nyugodtan, előnnyel mehettünk a szünetre.

A második félidő elején megcsillant némi halvány reménysugár, miszerint visszatérhetnek a lelátóra a klasszik értelemben vett ultra elemei, mint például a görögtűz. 8-10 darab gyulladt, független a huligántörvénytől, és a külön erre a meccsre a pofánkba felszerelt térfigyelő kamerától.

A dalok zengtek, pörgött a tábor, ismét igazi Kanyar voltunk, akik a meccs elejétől úgy érezhették, hogy talán ma meglesz.
Hát meg is lett. Előbb egy Vasiljevic kapufa, majd később egy Rajczi gól, amivel végérvényesen eldőlt, ma legyőztük egyik ősi ellenségünket.
Jó volt végre örömöt látni az emberek arcán, nem a szokásos csalódottságot, amit az elmúlt fordulók, évek hoztak nekünk.
Sajnálatos, hogy számunkra jelen pillanatban ez is nagy öröm, otthon tartani a 3 pontot.

A nagy kérdés még ma is, valójában az,ki lehet a felelős idei gyalázatos szereplésünkért?
A szezon 3. edzője, és elképzelhető, hogy nem utolsója a mostani, a játékoskeret alig-alig változott.
Kifogás mindig volt, van, és biztosan lesz is. Hol az edző nem volt megfelelő, hol pénz nem volt.
Azonban hirtelen megtáltosodásunk ismét elgondolkodtat minket, vajon tényleg ismét az edző volt-e a felelős a kialakult helyzetért, vagy máshol kell keresni a felelőst.

Egy megnyert meccs nem elég, harcolni kell tovább és tovább.
Nem eshetünk ki!

Hajrá Lilák Mindörökké!

(Örci)

<< Vissza