Nincs aktuális program!

Magyar Kupa (2012. március 21.): Debrecen - Újpest -
2012. március 22., csütörtök

A hétvégén sikerrel megvívott bajnoki után mindenki bizakodóan várta az idei év számunkra legfontosabb mérkőzését Debrecenben!
Utazásunkhoz ezúttal is buszt választottunk, amely a munkanap miatt elég nehezen telt meg! Végül a többi csoporttal közösen, kicsivel 4 után elindulhattunk a bő 220 km-es távnak! Utazásunk a szokásos italozással beszélgetéssel telt, pár megálló beiktatásával!

Célunk felé közeledvén a Rendőrség csatlósai egyre nagyobb létszámban kezdték kísérni a buszunkat a szokásos benzinkút lezárásokkal tarkítva! A többszöri megállónak, valamint a zsaruk városnéző körútjának köszönhetően simán lekéstük az első 10 percet és ezzel a hazaiak vezető gólját.
Miután mindenki bejutott a stadionnak jóindulattal se nevezhető tákolmányba, hangos szurkolással és pár Debrecent gyalázó rigmussal vétettük észre magunkat, totálisan leszurkolva a létszámban nem sokkal nagyobb hazaiakat, köszönhetően az 1000 fokon égő előénekesünk lelkesedésének!
Úgy tűnt, csapatunk tagjai is átérzik a mérkőzés fontosságát mert meglepően harcosan és helyenként jól futballozva szorítottuk kapujához az esélyesebb hazaiakat! Ennek eredményeként a félidő vége felé előbb kapufát, majd Simon távoli lövését követően Kabát révén gólt is sikerült szereznünk, ami hatalmas örömöt és régen látott gólörömöt váltott ki a mintegy 250 fős vendégtáborból!
Bizakodva vártuk a második félidőt, amely számunkra nagyon rosszul kezdődött, mert egy szokásos gyermeteg hibát kihasználva ismét előnybe kerültek a hazaiak, amit az unalmas folytatást követően meg is tudtak tartani a lefújásig. A második félidőben a szurkolásunk is alább hagyott, köszönhetően a két csapat által bemutatott unalmas helyzet nélküli játéknak.
A lefújást követően gyorsan kiürültek a lelátók és bizakodva indulhattunk haza, mert bár minimális vereséget szenvedtünk, de elérhető közelségbe került a kupadöntő, amihez mind a csapattól, mind a szurkolóktól is sokkal több kell a visszavágón!
Hazaútunk is a szokásos benzinkút lezárással és nagyszámú rendőri kísérettel zajlott, mígnem az egyik kútnál kisebb vita után elmagyaráztuk a rendőrség hihetetlenül sötét embereinek,hogy hogyan tudják megoldani azt a hatalmas feladatot, hogy biztosítsák a vásárlási lehetőséget. Ismét bebizonyították a BM zsoldosai, hogy teljességgel alkalmatlanok a munkájuk ellátásához, felesleges feszültséget előidézve a szurkolók között! Miután mindenki megvette a számára szükséges ételt-italt, folytathattuk utunkat a főváros felé, nagy meglepetést okozva a zsaruknak, hogy egyben maradt a kút! Stadionunkhoz vissza valamivel később, mint fél 1-re értünk, ahol kipakolás után mindenki hazafelé vette az irányt készülvén a másnapi munkára ,iskolára, valamint a hétvégén esedékes újabb keleti túránkra, ezúttal a borsodi barnák ellen!
Összességében ismét egy jó túrán vagyunk túl, mely után megmaradt az esélyünk a kupadöntőbe való jutásra!
A visszavágón mindenkire szükség van és együtt elérhetjük a döntőt!


(Cini)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!