Nincs aktuális program!

Magyar Kupa (2012. március 13.): Újpest FC - Baja -
2012. március 14., szerda

2012. március 13., kedd, délután 3 óra, Újpest. Kellemes kora tavaszi napsütés, mondhatni kiváló futball idő. Talán az enyhe időjárásnak is köszönhető, hogy a városrészt szinte ellepték a fekete páncélos-sünök. A rendőrök számából arra is lehetett volna következtetni, hogy előrehozott tüntetéseket tartanak, vagy esetleg a márciusi ifjak idén "rendeznek" újabb forradalmat a környéken, de "csak" egy Magyar Kupa negyeddöntő mérkőzés adott némi unaloműző elfoglaltságot a robotzsaruhadnak.

Az emberáradat mértékéből - vagyis inkább annak teljes hiányából - már félórával a meccs előtt lehetett sejteni, hogy nem ezen a délutánon fog új nézőszám-csúcsot regisztrálni a klub. A 16:00-ás kezdésre mindössze néhány száz szurkoló verődött össze, köszönhetően talán az első meccs eredményének és a - munkanaphoz képest - korai időpontnak is.
A 25. perc környékén a nézőszám már alulról karcolhatta az ezret. Bánhatják akik később jöttek, megérte volna kicsit hamarabb elkéredzkedni munkahelyről/iskolából, hiszen ennyi idő alatt több gól esett, mint az azt megelőző 180 percben. A két gyors, pontrúgásból szerzett gól gyakorlatilag el is döntötte a továbbjutás kérdését.
A hangulat belülről - köszönhetően a szurkolócsoportok egymás mellé rendeződésének - az előzetesen várhatónál egy fokkal jobb volt. Az ilyenkor megszokott menü volt terítéken: az ismert, de egyszerűbb dalok mellett jutott idő újakat is "kóstolgatni".
A pályán ez időtájt a 2012-es újpesti óriásluft-rúgó bajnokságnak újabb versenyzője akadt, aki egy felszabadítási kísérlet keretében prezentálta mutatványát a nagyérdeműnek. Laikusként azért annyi talán hozzáfűzhető: a tudomány jelenlegi állása szerint lábbal még mindig hatékonyabb labdát irányítani, mint gondolatokkal.

A második félidőre kevesebb említésre méltó esemény maradt. Egy gól és néhány nagyobb helyzet itt, pár kisebb-nagyobb helyzet a túloldalt. Persze Rajczi azért megkapta a menetrendszerű sárga lapját. A lelátóra is inkább már a nyugalom volt jellemző.
A vége 4-0 ide, összesítésben 7-1. Nagy kérdés, hogy mire lesz ez elég a Debrecen ellen. Ha a Pakson mutatott játékunkat sikerül megismételni, akkor bizony arcpirító lehet a vége. És - bár a Népstadion túl sok szép emléket nem adott nekünk mostanában - azért szívesebben töltenénk ott a kupadöntő délutánját, mint a TV előtt ülve...

(AD)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!