Valamilyen érthetetlen oknál fogva a Siófok ellen viszonylag nagy számban tették tiszteletüket Újpest-szurkolók. A csapat gyenge játékkal jelezte, hogy ez őket nem érdekli, de ennek ellenére Paksra is szép létszámban összejöttünk. Úgy 500 újpesti érezte úgy, hogy ott a helye Pakson.

A szurkolói csoportok két nagy és egy kisbusszal, továbbá több tucat autóval közelítették meg az NB I-be utolsóként csapatot adó magyar megye harmadik legnagyobb települését, az atomvárost. Az UVB ezúttal saját, szépen kidekorált emeletes buszával érkezett meg Paksra, jubileumi évünkben több saját buszt is tervezünk bevetni.

Az út nagyrészt eseménytelenül telt. Szokás szerint ürültek az üvegek és fogytak a kilométerek. Pakson a már tavaly megszokott, kukoricaföld közepén leaszfaltozott, városhatáron kívüli parkolóba tereltek minket. Miután az árkokon, bokrokon, trágyán és szántóföldön keresztülmásztunk, többen benéztek a városba, hátha találnak nyitott kocsmát a közelben (tavaly az egész településen nem volt ilyen), míg a szurkolók többsége rögtön a vendégszektor felé vette az irányt. Meglepődve tapasztaltuk, hogy micsoda minőségi változáson ment át a kritikán aluli létesítmény: a hosszanti lelátó barna székeit zöldre és fehérre cserélték, továbbá a vendégszektorban sikerült egy olyan fémszerkezetű szükséglelátót kialakítaniuk, amiről már látni is lehetett - soha nem gondoltuk volna, hogy ebben az élményben részesülhetünk valaha Pakson. A kb. 800 fő befogadására alkalmas felépítmény hézagosan, de megtelt. Egyébként a felújítások ellenére a paksi pálya egy viszonylag jó minőségű, NB III-as szintű létesítménynek felel meg. Persze csak Magyarországon: Ausztriában a körzeti bajnokságokban is jobb pályák vannak, és akkor a jobban szituált futballnemzetekről még nem is szóltunk...

A meccs elején egyből szurkolni kezdtünk, amit ismételten nem hálált meg a csapat: egy nevetséges védelmi hibából már a 4. percben vezettek a hazaiak. Innentől szakmailag teljesen értékelhetetlen volt amit csapatunk nyújtott a pályán. Azt, hogy cseleket, trükköket, szép jeleneteket nem láthatunk, már évekkel ezelőtt megszoktuk. Hogy semmilyen taktikánk sincs - nos, az utóbbi hónapok után ez sem ért minket váratlanul. Ami viszont újdonság volt, hogy ezúttal már a küzdőszellem is teljesen kiveszett a lila-fehér tizenegyből, talán három játékos kivételével. Majdnem fél órát játszottunk emberelőnyben, de így sem volt semmilyen ötlete a csapatnak arra vonatkozólag, hogy vajon hogyan fogunk gólt lőni. Hátul viszont a Balajcza-jóisten páros remekelt: hol a kapusunk, hol az égiek mentettek meg minket egy kiadós zakótól. A 2-0 és a teljes kilátástalanság ellenére becsülettel végigszurkoltuk a találkozót, mégpedig nem is rosszul. Sőt, kifejezetten jól szóltak a dalok, lelkesen énekeltek az ultrák az Újpest dicsőségéről, ami a meccset látván a csoda kategóriába fér csak bele. Azért a lefújás után zúgott a "kurva gyenge, kurva gyenge..." (természetesen a csapatnak...), és igaza volt annak is, aki ilyen tömény formában fogalmazta meg véleményét.

A találkozó után hazafelé vettük az irányt, és viszonylag gyorsan meg is érkeztünk a Megyeri útra. Jobb híján reménykedünk a gyors edzőváltás utáni feltámadásban, majd a szakmai stáb után nyártól a játékoskeret nagy részének lecserélésében. Mert ez nagyon kevés. Egy Újpest nem lehet ilyen mélyen. Újpesten a 3. hely és a kupadöntő a minimum, a kiindulási pont. És most ettől is nagyon messze vagyunk...

HAJRÁ LILÁK!!!!!!!

(gab)

<< Vissza