Nincs aktuális program!

Magyar Kupa (2012. február 25.): Baja - Újpest FC -
2012. február 29., szerda

Egy Magyar Kupa-mérkőzéssel vette kezdetét ez a számunkra ünnepi esztendő. Noha a csoport születésnapja konkrétan csak szeptemberben esedékes, idén minden a 20-as szám körül forog. Ennek jegyében már el is készült az új ünnepi kötött UVB-sál, mely már ott is díszelgett rajtunk.

Szerencsére a hó elolvadt és szép, napsütéses időben indultunk el az ország déli szegletébe, mindössze a szél volt zavaró. Azonban ez Baján már egyáltalán nem volt érzékelhető. Mi kocsikkal tettük meg a cirka 200 km-t, azonban voltak buszos és vonatos újpesti zarándokok is. A fő érv az autók mellett az volt, hogy csak másnap reggelre terveztük a hazatérést.

A 14:00 órás kezdés előtt éppen időben ott voltunk, bár a parkolás után át kellett sétálnunk a pálya másik oldalán lévő vendégszektorhoz. Dolgunkat némi sár nehezítette. A kapu előtt húzódó árkot egy keresztbe lehelyezett kiszuperált konyhaajtó tette átjárhatóvá. A kilincset leszerelték róla, nehogy baleset legyen a vége. Köszönjük a figyelmességet! A hazai oldalon még egy fedett lelátó is volt, plusz tőle jobbra és balra néhány soros betonlépcső, ám nekünk csak egy félméteres dombocska húzódott végig a kerítés mögött. Ide tömörültünk be mintegy 4-500-an. Mögöttünk egy remek fekvéssel megáldott házikó állt, a lelátó fölé benyúló gyümölcsfákkal a kertben.

Sajnos az első félidő kísértetiesen emlékeztetett a szűk egy héttel korábban a Fáy utcában lejátszott Besztercebánya elleni edzőmérkőzésen látott vergődésre. Finoman szólva sem tüzelte fel a jónépet ez a produktum, ezért szurkolás sem nagyon alakult ki. A hazaiak hozták a tőlük bizonyosan megszokott hőzöngést, egyszer-kétszer még szidni is mertek minket, távolról is virított köztük néhány fradi-sálas tudatlan, de alapjában véve nem volt érzékelhető ellenséges légkör. A kommunista terror áldozatainak emléknapja okán "GYILKOS KOMCSIK: NEM FELEJTÜNK!" kiírást feszítettünk ki.

A második játékrészben Remili révén végre megtört a jég: némi szerencsével került elé a labda, mikor már úgy tűnt, újfent semmi nem lesz az akciónkból, és ő higgadtan oldotta meg a szituációt. Ezután nem sokkal Kabát jött be Lázár helyett és rövid idő elteltével kétszer is eredményes volt. Válaszként a hazaiak egy igen kegyelemszagú tizenegyest értékesítettek. A vége tehát 3-1 ide, innen már kötelező a továbbjutás ebben a körben, de a négy között, bárkit is kapunk, nagyságrendekkel jobb játékra lesz szükség, már ha komolyan gondoljuk az esetleges végső sikert.

(Chapman)

A bajai kirándulás a mérkőzés után a csoport felének nem ért véget. Szállásunk elfoglalása után egy kellemes étteremben töltöttük az időt, majd este az Armstrong rock kocsmába mentünk, ahol a Bad Times zenélt este 10-től. Csoportunknak névre szólóan foglalt asztalok, a zenekar mögött UVB Vajdaság drapi, a hangszórókból pedig magyar és külföldi rock klasszikusok követték egymást Duke és 5 fős zenekara előadásában. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönet a zenekarnak és a bajai Újpest-szurkolóknak!

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!