2011. november 28., hétfő
A mérkőzés előtt klubunk felköszöntötte a 80 éves Várhidi Pált. Csoportunk nem feledkezett meg egy másik legendánkról, így a kerítésre az "Isten éltessen császár!" kiírás került ki, utalva arra, hogy aznap ünnepli születésnapját Bácsi Sanyi.
Mindkettőjüknek Boldog Születésnapot Kívánunk!
A "tavaszi" nulla fokban - amit az MLSZ döntésének köszönhetünk - 2623-an (na persze) tekintettük meg csapatunk soron következő bajnokiját. Valljuk be őszintén, hogy ennek a mérkőzésnek nem mi voltunk az esélyesei, ennek ellenére fiatal csapatunk erősen kezdett a rába partiak gárdája ellen, jó pár helyzetet is kialakítottunk, más kérdés, hogy ezeket illene is értékesíteni. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat és a félidő végén a Győr - les volt vagy sem, ki-ki ítélje meg saját maga - vezetést szerzett.
A szünetben egy páran úgy gondolták, hogy a büfében melegítik fel magukat, de érthetetlen módon sem tea, sem forralt bor nem volt már kapható.
A második félidő 10. percében ismét egy eléggé kétes szituációnak köszönhetően 10 emberre fogyatkoztunk, valamint büntetőhöz jutottak a vendégek, amit értékesítettek, így már kettővel vezetett az ellen. Néha sikerült eljutnunk az ellenfél kapujáig, de lőni senki nem mert, így még a szépítés sem sikerült. A 81. percben Ahjupera, aki korábban nálunk játszott, megpecsételte a sorsunkat és megszerezte a győriek 3. gólját. A vége előtt Kabát még szépíteni tudott, de csapatunk sima vereséget szenvedett.
Hátra van még két kupamérkőzés, ahol KÖTELEZŐ továbbjutnunk, aztán mindenki mehet a téli pihenőjére. Bízunk abban, hogy a téli szünetben sikerül egy-két játékost igazolnunk és azoktól, akik nem méltóak az Újpest mezének viselésére elköszönünk. Nincs szükség beszari, anyámasszony katonákra, hisztis kisfiúkra. Ez ÚJPEST, nem pedig a játszótéri grund.
Reméljük, hogy a jövő évre sikerül rendezni a sorainkat, és egy erős, magabiztos csapat fut ki hétről-hétre a gyepre, akiknek a tábor is újra bizalmat szavaz.
(ZoltánUVB)
<< Vissza | ![]() | ![]() |