2011. szeptember 23., péntek
A sorsolás után biztosnak tűnt, hogy az A és B csapat meccsét egy időben játsszák le délután fél 4-kor. Azonban a tv ismét közbeszólt, így az első csapat küzdelmei csak 6-kor kezdődtek el. Ezzel megadva a lehetőséget, hogy megtekintsük mindkét találkozót.
"Rövid " bvk-zás után ismét Rákoscsabán voltunk, keresgélni nem kellett a pályát, mert már voltunk párszor. Kezdésre összejött úgy 80 néző, úgymond családias hangulatban indult útjára a labda. A kezdőben ezúttal volt pár ismeretlen srác, miután a csapat húzóembereit felvitték az első keretbe. És még így is gólokkal vezethettünk volna a szünet előtt, de csak egyet használtunk ki, ahogy az ellenfél is. A második játékrészben azonban magára talált a hazai csapat és esélyt sem hagyva nekünk végül 4:1-re nyerte meg a találkozót.
Autóba be, nyomás Vácra.
Sikeresen megérkezvén ki felnőtt, ki diák jegyet vásárolván simán bejutottunk. Összesen körülbelül 100-150 újpesti lehetett a vendégszektorban. Hazai oldalon is csak úgy 300-400 fő gondolta, hogy megnézi kedvenceit az Újpest ellen. Nem nagyon szerethetik arra fele a focit. Szurkolás nélküli első félidőben csapatunk szenvedett, nem találtuk az ellenszerét a Vác védekezésének. Szünet után azonban kijött a különbség a két csapat között és simán bedaráltuk az ellent.
(Taki)
<< Vissza | ![]() | ![]() |