Csoportunk már a sorsoláskor eldöntötte, hogy a kaposvári vendégszereplést összeköti egy kellemes nappal a Balaton partján, így szorongva figyeltük az erre a hétre szóló időjárás jelentéseket. Tettük ezt azért is, mert idén már kétszer voltunk valamelyik tavunk közelében, de az idei nyár szeszélyének "hála" csak a partokig jutottunk el. Örömmel konstatáltuk, hogy ezúttal az időjárás is kegyeibe fogad minket, így nagy kedvvel kezdtünk neki a szervezésnek, és bíztunk abban is, hogy a csapat teljesítménye is hozzájárul, hogy ez a nap igazán jól sikerüljön.

A már megszokott sofőrünkkel, azonban egy új busszal vágtunk neki a balatonföldvári-kaposvári túrának. Ezúttal nagy többségben a csoportunk tagjai voltak jelen, de csatlakozott hozzánk a Solo Ultras brigádja, valamint a Fidelity is képviselte magát két személlyel.
Egyik csoporttársunk anyukája úgy döntött, hogy megörvendeztet minket egy nagy doboz almáspitével (köszönjük Kati néni, finom volt) így vidáman falatozva hallgathattuk meg Rózsa Sándor kalandjait. Az út folyamán természetesen a jófajta italok sem hiányozhattak, így valaki óbester pálinkával, valaki a külső somogyi dombság nemes borával oltotta szomját, egy biztos volt, torok nem maradhatott szárazon.
Az egyik pihenőhelyen állva láthattuk, ahogy az agyoniskolázott rendőreink megpróbáltak szót érteni egy külföldi állampolgárral, ami igen nehezen ment, mivel a "Hungary, befizetni csekket itt" nem hiszem, hogy elég volt ahhoz, hogy megértse az úriember mit is akarnak neki elmondani. Aztán biztosan sürgős riasztást kaphattak vagy Cobra 11 maratont nézhettek az említett tányérsapkások, mivel bepattantak az autójukba és az elsőbbségadás kötelező táblával mit sem törődve kilőttek a pihenőből. Óóó, ha egy kamion jött volna akkor jobbról...
Földvár felé, de nem félúton, még tettünk egy kitérőt Kőröshegyre, hogy a múltkori hosszú hétvégénk után lent hagyott eszközeinket összeszedjük. Itt meglátogattuk a helyi vendéglátóipari egységet, hogy megóvjuk magunkat a fenyegető kiszáradástól és ezek után érkeztünk meg Balatonföldvár strandjára. A strandra érve természetesen újra szembesülnünk kellett, az "úristen, mit akarnak itt ezek az állatok" tekintetekkel, de mi ezekkel mit sem törődve örömmel vetettük be magunkat a Balaton hűsítő vízébe. Itt néhány műanyag rúd és némi ragasztó szalag segítségével kapukhoz hasonlító formákat eszkábáltunk és őrületes vízilabda mérkőzésbe kezdtünk. Szerencse, hogy Kemény Dénes nem volt jelen, mert nehezére esett volna válogatni a rutinosabbnál rutinosabb játékosok közül, hiszen olyan megoldásokat láthatott a tisztelt közönség, amelyeket bármelyik profi játékos megirigyelhetett volna. A kimerítő csata után - amit az öreg rókák fölényesen nyertek a fiatal csikók ellen - úgy döntöttünk, hogy ideje falatoznunk is valamit, mielőtt tovább indulunk a mérkőzés helyszínére, így ki-ki az ízlésének megfelelő étterembe ült be vagy fogyasztott a helyi gyorsbüfék kínálatából. Két társunk még úgy döntött, hogy igénybe veszi a helyi wellness szolgáltatásokat, így iszapfürdőt vettek a Balaton vizében.
Egy kimerült, de annál boldogabb társaság érkezett Kaposvárra, bízva abban, hogy egy jó mérkőzést láthat.
A kezdésre kb. 150 lila-fehér szimpatizáns gyűlt össze a kaposvári stadion vendégszektorában és megrökönyödve vette tudomásul, hogy ellenfelünk már a 7. percben vezetést szerez egy jogos tizenegyesből. A 24. percben aztán elvesztettük Fehér Csabát, akitől sokan várják azt, hogy rendet tesz a fejekben, és talán a rutinjának köszönhetően sikerül annyira feltüzelnie a fiatal srácokat, hogy kilábaljunk ebből a válságból. Helyére Szokol állt be, aki azonban sok időt nem töltött a pályán, mivel a 31. percben Berger teljesen jogtalanul kiállította, így csak reménykedni tudtunk, hogy a hátralévő időben már nem kap gólt csapatunk. Meglepő módon a kiállítás a mieinket tüzelte fel és a már-már korábbi formáját idéző Simon vezérletével több veszélyes helyzetet is sikerült kialakítanunk, amelyeket azonban sajnos nem tudtunk kihasználni.
A szünet után aztán Pollák remek megmozdulása után Dvorscháknak köszönhetően sikerült kiegyenlítenünk, így csaknem 425 perc góltalanság után újpesti találatnak örülhetett a maroknyi lila-fehér közönség. A gól után leginkább mezőnyjáték folyt a pályán, de a mérkőzés vége előtt 5 perccel ismét vezetéshez jutott a Kaposvár. Már azt hittük, hogy újabb vereségnek leszünk a szemtanúi, amikor Rajczi a 89. percben újra egalizálni tudta az eredményt. Sajnálatos, hogy ezután nem sokkal kiállították, így csapatunk kettős emberhátrányban fejezte be a mérkőzést.
Szurkolás az elmúlt mérkőzések sikertelenségének okán nem volt, csak néha hangzott el egy-egy Hajrá Lilák vagy valamelyik dalunk.
A hazaút viszonylagos nyugalomban telt, találkoztunk a csapattal is, majd nem sokkal éjfél előtt begördültünk szeretett kerületünkbe.

Összességében egy nagyon jó hangulatú napon vagyunk túl, tele élményekkel és végre láthattunk egy küzdeni tudó, emberhátrányban is gólt-gólokat szerző csapatot. Azonban ettől nem estünk hasra, bízunk abban, hogy ez a rossz sorozat végét és a válságból való kilábalás kezdetét jelenti.

ZoltánUVB

<< Vissza