2004. április 22., csütörtök
A mérkőzés előtt a Fanatikusok c. szurkolói folyóirat legújabb számát (mondhatni, még a nyomdafesték sem száradt meg benne) árultuk a bejáratnál. A kiadvány szép számban fogyott, ami nem is csoda, hiszen Magyarország vitathatatlanul elsőszámú szurkolói újságjáról van szó. A 60. számban a 2003-as ősz meccseiről, a téli hónapokról, a vízilabda mérkőzésekről valamint két tavalyi Válogatott mérkőzésről olvashat a kedves közönség. Az újság ára picit emelkedett a múltkorihoz képest: 300 Ft.
A találkozó nem kezdődött időben a játékvezetői hármas negyedórás késése miatt. Érkezett 10 soproni vendégszurkoló egy darab zászlóval. A mi oldalunkon a hazai meccseken mostanában szokásos létszám és hangulat. A D-lelátó bal sarkában székelő, spontán alakult „brit szekció” egyre nagyobb létszámban és egyre szebb zászlókkal képviselteti magát. Többek közt egy City Boys zászlóval is, mely a novemberi Sopron-Újpest meccs lefújását követő események alatt került újpesti kézre.
A mérkőzés tulajdonképpen 25 perc alatt lejátszódott. Az első gólunk egy öngólból született a 11. percben – Feczegól hathatós közreműködésével. Nem mindennapi, amit ez a srác mostanában művel Újpesten. A szurkolás a gól után kellően hangos volt, s miközben érkeztek az Üllői útról a hírek, hogy a Siófok alázza a zöldeket, úgy lett nálunk is egyre jobb a hangulat. A második gólunk a 20. percben esett: egy élményszámba menő lapos passzos összjáték után Bükszegi talált a soproniak hálójába – ez nagyjából akkor történt, amikor a siófok is begurította a negyediket. Mondani sem kell, hogy rettenetesen jókat dörrent a D-lelátó.
Aztán 5 perc múlva a vendégek szépítettek egy meglehetősen lesgyanús akcióból, így lett 2-1. Eddig mondhatnánk szép focit és élvezetes meccset láthattunk, ám ami ezután 70 percen keresztül folyt a pályán, az szánalmas volt… A szurkolás a második félidőben már teljesen lehalkult, hiszen előbb egyik majd másik dobunk ment tönkre, utána pedig a szócső is. A második félidő talán egyetlen lelátói eseménye az volt, mikor egy RTL Klub operatőr a drapi alá bemászva filmezni kezdte a lelátót. Körülbelül kettő és fél másodperc múlva már sürgős dolga akadt valahol máshol… Úgy látszik ezek sohasem tanulnak… Szurkolói nyílt levelek ide, állásfoglalások, közlemények oda, a csatorna munkatársai még mindig csodálkoznak azon, ha nemkívánatos személyeknek számítanak a stadionokban…
A pályán – mint említettem – nem történt semmi, de talán nem is érdemes ezzel foglalkozni győztes meccs után, lényeg, hogy a kötelező három pont megvan és lehet koncentrálni a további meccsekre, elsőként a május 2-án megrendezésre kerülő Üllői úti DERBI-re. A derbire, mely a jelenlegi állás szerint 11:30-kor kezdődik! Drága RTL Klub! Kérlek, hogy küldj nekünk a hajnali 7 órai találkozóra pár operatőrt és riportert, mi garantáljuk, hogy szenzációs anyagot láthattok majd viszont!
A stadionban kihelyezett perselyekbe elég szép összeg gyűlt össze, a pénz természetesen az előttünk álló két derby költségeit fedezik. Köszönjük mindenkinek, aki ebben a formában járult hozzá a rangadók színvonalasabb lelátói produkciójához.
(Balázs)
(Képek hamarosan!)
<< Vissza | ![]() | ![]() |