2004. április 8., csütörtök
Az alapszakasz utolsó fordulójában a 9 mérkőzés óta veretlen MTK csapatához látogattunk a Hungária körútra. Nagy szó ez, hiszen „hatalmas” előkészületek igényelt a mérkőzés biztonsági szempontból, hogy végül ne kelljen vidékre vinni a találkozót.
A kezdés előtt fél órával értünk be a szektorba. Ezúttal csak néhány lengetőst vittünk magunkkal, illetve a szokásos dobot, szócsövet. A kezdésig a témát természetesen a mérkőzés napján történtek szolgáltatták, nevezetesen négy magyar bajnoki levétele a Tippmixről (közte a mi meccsünk). Mivel a bíró sípszaváig nem derült ki pontosan, hogy mi történt, úgy döntöttünk, hogy szurkolással segítjük a csapatot. A kezdő sípszóra 1500 néző gyűlt össze stadionban, melyből mindössze 300 szorított a hazaiak győzelméért. Alig telt el negyed óra, mikor Bükkszegiről a labda bepattant a kékek hálójába, és ezzel végül is eldöntötte a három pont sorsát. Voltak a hazaiaknak is próbálkozásai, azonban az eredmény rájuk nézve hízelgő, mivel Polonkai és Erős is egy az egyben vezethette rá a labdát a kapusra – mindketten hibáztak. A szurkolás olyan volt, mint amilyen szokott lenni az utóbbi időben a Hungária körúton, azaz teljesen meccsfüggő. Az első félidőben igen kevesen szurkoltunk, a másodikban már többen, de az elfogadható szint csak az utolsó negyedórára jött el. Voltak rögtönzött dalok is, Verebest sem kedveltük ezen az estén (13 év után megtanulhatná csapatunk nevét) és persze dalban mutattuk meg az MTK kannibáljának a helyes utat, ahol otthonra lelhetne.
A csapat megérdemli a dicséretet, negyedik mérkőzését hozta zsinórban, és végre egy rangadót is sikerült megnyernünk, ami általában mindig nehézséget okoz az Újpestnek. A tippmixezéssel kapcsolatban meg jó lenne, ha kiderülne az igazság, mert több, mint gyanús, hogy minden évben felszínre kerülnek hasonló esetek.
(Guri)
![]() |
<< Vissza | ![]() | ![]() |