Nincs aktuális program!

NBI, 29. forduló (2006. május 28.): Győr-Újpest 2-5
2006. május 29., hétfő

A Keleti reggel ugyanaz a stíl, mint húsz éve, csak nem szól olyan hangosan a „change!”. Ma már más a világ. Együtt nő velünk. Mert a miénk úgy növekszik, hogy nem feledkezik meg semmiről, és senkiről. Nem felejtjük el, hogy ki az, akiért ki kell állnunk, és megteszünk mindent, hogy egyre többen érezzünk így egymás iránt.

Persze nem elég hosszú a vonat, hiszen sok minden eldől, és ezt a Hitchcock-i bajnoki hajrát mindenki látni akarja. Amúgy a Fűrész filmek lószart sem érnek ehhez a forgatókönyvhöz képest. Ezt az első sorból kell látni!


A drapi/k/ ezúttal otthon maradtak. Egyetlen hatalmas felirat a tábor előtt: ÚJPESTI CSŐCSELÉK.
Így, egyszerűen és mindent kifejezően. És rengeteg ember. Akik nem hisznek a hazug médiának, akik nem fognak maguktól falhoz állni, és sohasem adják fel. Mert az nem illő. Ahogyan a boszorkányüldözés sem az. Mert az nagyon ment egész héten ellenünk. Ami egy harmadosztályú meccsen poén, az itt bűn. A kifordult világ szélén, vagy talán éppen a szívében élnek még tiszta emberek, akik valami olyan dologban hisznek, ami egyre távolabbi a tömeg számára.

A meccs elején utaltunk rá, hogy bizony itt nincsen minden rendben. Egy ország tisztában van vele, hogy nekünk hány meccset kell nyernünk, és természetesnek veszik, hogy a rivális nem botlik.
DVSC-Fradi 3-1 Júdás kifizetve! Kispest-DVSC 0-1 Villanyszámla kifizetve! BUNDA!


Sokak számára már elfeledett fogalom. Sokan ebben nőttek fel. És egy egész futballtársadalom bólogat. Hogy úgysem lehet semmit tenni. De. Lehet. Nyerni!!!


És elkezdődött. Tisza szabadrúgásgólja, Rajczi Peti csodás lövése, és máris zengett a lelátó. Illetve a kanyar. Mert ez KANYAR volt. Igazi, nem bohóc, nem hamis, hanem valódi éneklő, üvöltő, boldog kanyar. És kegyetlen jó érzés volt azokat az embereket az első sorokban látni, akik a szervezett szurkolás hőskorában is ott álltak. Igaz, öregedtek egy laza tízest, de a lendület egyre nagyobb. És nem hagy alá! Akkor sem, mikor egyenlít az ellenfél. Valaki azt kiabálja, hogy sohasem lehet feladni. Ő bizony tudja, mit beszél! Nem maradt kint. Nem maradt otthon! Akkor sem, ha egy ország kövezte egy héten keresztül! És együtt lélegzik mindenki. És jönnek a gólok. Tóth Norbi, Lucas, és Vaskó. És öt.

A felelgetős közepén ötször: Bajnok lesz a csapatunk!!! „Gyorsan változnak az idők” kettéosztott szektorral. És ami a legnagyobb! Lálálálá-lálálá-éé-óó!!! A negyedik gól után spontán, a katarzisig fokozott ünnep!!! ÜNNEP!!! Mert ez az volt!!!


A végén pedig kint a csapat a szurkolók között!!! Köztünk!!! És mindenki együtt!!!

MINDENKI!!!
MINDENKI!!!
MINDENKI!!!

A dráma utolsó felvonása következik. Igaz közben egy döntés kedden, ami sok mindenre választ adhat.
- Hogy képesek-e abba belerúgni, akit az egekbe kellene emelni?

- Hogy végre a tudás lesz-e mérvadó, és nem a hamis kapcsolatok hálója?


És jövő vasárnap mindenkire szükségünk van! A torkokra, a kezekre, mindenre! De főleg a szívekre!!!
A SZÍVEKRE!!!

A SZÍVEKRE!!!

A SZÍVEKRE!!!


A csoportok csodálatosan bebizonyították, hogy képesek felülemelkedni mindenen, és a tradíciókat szem előtt tartva, együtt, egységben kiálltak mindenért, ami szemben áll az üzletté silányított egykoron csodálatos játékkal.


Mert ez meccs volt! És nem tévéműsor. És ezt kell megőriznünk! Mert ettől voltunk valaha hatalmasak. És ettől lehetünk újra ott, ahová teremtettek minket. Nem fejlehajtva! Nem a földet bámulva! Mindig egyenes gerinccel, és boldogan! Csodásan!!!

CSODÁSAN!!!
CSODÁSAN!!!
CSODÁSAN!!!

Győr-ÚJPEST FC 2-5 (1-2). A lila-fehér góllövők: Tisza, Rajczi, Tóth Norbert, Lucas, Vaskó. És legalább 3000-es kanyar, sokszor az Iron Maiden közönségénekléseit is megalázva.

ÍGY TOVÁBB!!!

ÍGY TOVÁBB!!!

ÍGY TOVÁBB!!!



Tisztelettel: FAT

 

(Képek hamarosan!)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!