2006. április 10., hétfő
A szerdai kupakudarc után, a Sopron elleni meccstől reméltünk gyógyírt. A meccs 4215 néző előtt kezdődött, ami azt mutatja, hogy az emberek továbbra is bíznak a csapatban. A D-lelátón kb. 8-900 ember vállalta, hogy hangjával bíztassa a csapatot.
A mérkőzés elején 40 füst, és 3 görögtűz került begyújtásra a csapatok érkezésekor. A szurkolás a megszokott nagy hangerővel indult, amely az első félidőben ki is tartott 45 percig. Az első félidőben megszereztük a megérdemelt vezető gólt, de sajnos a további helyzetek kimaradtak. Közben 2 kiírás került kihúzásra: „Szieben: a klubodra költs, ne óvásra!”, „Vancsa, Supka, Szieben, Szima: kiscsoportos óvoda, de hamarosan elballaghattok!”. Ezek a kiírások az elmúlt időszak feljelentéseinek, óvásinak szóltak. Megdöbbentő, hogy egyes klubvezetők nem tudnak belenyugodni abba, hogy a csapatuk nem tudja a pályán kiharcolni a bajnoki címet, és ezért ők mindent megtesznek, hogy zöld asztalnál, gerinctelen módon tehessék rá a kezüket a bajnoki aranyra. Azért két kérdés felmerül bennem, hogy ha nem mi lennénk elől, akkor is így szívatná egymást Szima, és Szieben „úr”? Mindkét klubvezetőnek tele van a zsebe pénzzel, amit el lehet szórni felesleges óvásokra?
Ezen kívül igazán sok érdemleges dolog nem is történt az első 45 percben. A második félidőt egy kicsit álmosabban kezdtük, valószínűleg a régen várt tavaszi napsütés, valamint az elfogyasztott sörök együttes hatása okozhatta ezt. Közben egy újabb kiírás: „Szólás szabadságot a lelátókra! Szabadságot az ultráknak!” Ezt azt gondolom, hogy nem is kell megmagyarázni, a játékvezetők átestek a ló túloldalára a rasszizmus elleni harcban. Most már lassan meg sem lehet szólalni, mert leállítják a meccseket…
Egy pár perc elteltével aztán összeszedték magukat az emberek. Kassai játékvezető 11-es párbajának köszönhetően először egyenlített a Sopron, majd újra vezetést szereztünk. A végéig már nem is változott a helyzet, begyűjtöttük a három pontot, megvan egy újabb lépés a hőn áhított cél felé.
Jövő héten derbi, már érezhető volt, hogy várják az emberek a megmérettetést. Természetesen köszönhetően a szarklubnak, megint fél 12-kor fog kezdődni a meccs. Még mindig nem tudnak tisztelni egy húsvét vasárnapot…
(Louis77)
(Képek hamarosan!)
<< Vissza | ![]() | ![]() |