Nincs aktuális program!

Teremtorna 2006. (Debrecen, 2006. február 5.)
2006. február 6., hétfő

Már-már úgy tűnt, hogy elmarad, végül a liga szervezésében idén is megrendezésre került a teremlabdarúgó bajnokság. A résztvevő csapatok között ott volt az Újpest FC, a lelátón pedig mi is.

A debreceni szurkolói csoportok bojkottot hirdettek a rendezvényre, így gyakorlatilag borítékolható volt, hogy tőlünk, illetve a diósgyőri fanatikusoktól lesz hangos a csarnok. Mi a vonatos utazást választottuk mintegy 70-en, a többi szurkoló autóval érkezett a csarnokba.

Kezdésre a rendelkezésre álló helyek fele sem telt meg, színházi hangulatban teltek a percek, míg fel nem tűntek kedvenceink a zöld gyepen. Első mérkőzésünkön a Diósgyőr csapatával játszottunk, és vertük őket 2-1-re. Ez volt a leghangulatosabb mérkőzés a tornán, mindkét fél szurkolt rendesen, annak ellenére, hogy kevesebb létszámban voltunk jelen mi is, mint tavaly.

Megtekinthettük U-17-es csapatunk bronzmeccsét is, sajnos büntetőkkel alulmaradtunk az ellenféllel szemben. Felnőtt csapatunk további mérkőzései közül a Pápa ellenit megnyerte (7-1), míg a REAC ellen beleszaladtunk egy vereségbe (1-3), mely a REAC tornagyőzelmét jelentette.

Az utolsó mérkőzés előtt kaptuk a tragikus hírt, miszerint elhunyt Bánka Kristóf. A torna ezennel részünkre befejeződött, a transzparenseket levettük. Szerencsére a szervezők is úgy gondolták, hogy a Debrecen elleni mérkőzést már nem kell lejátszani.

Nyugodj békében, Kristóf!

 

(Guri)

 

(Képek hamarosan!)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!