2006. január 26., csütörtök
A nemzetközi felkészülési mérkőzésekre ritkán látogattunk el, de azért minden évben összejön valami túra! A közelben lévő országokba pedig tényleg szívesen túrázunk (lásd Ausztria, Szlovákia stb.) Fociéhségünket csillapítván, így elhatároztuk, hogy kiruccanunk Pozsonyba az Artmedia elleni meccsre.
Minden csoport részéről nagy volt az érdeklődés a meccs iránt, de sajnos nem mindenki jutott le. A Fidelity által szervezett nagybusz nem jött össze, így csak a Bulldogs alakulata volt húzósabb létszámban lent, mivel mi kocsikkal indultunk el. Jelen voltak még a FAT, Kaos, MCMXCII, és a KKK tagjai is, és természetesen az UVB komáromi szekciójai is drapival jelent meg. Így közel 100 újpesti köszönthette az igen kicsi műfüves pályára kivonuló játékosokat. A jó meleg, néha eltévedős kocsikázás után az időjárás nem volt kegyes hozzánk. A -10 fok körüli hőmérsékletet csak a fagyos szél tette még elviselhetetlenebbé! A didergő, vacogó szurkolók némelyike, elég sikeresen felöntött a garatra, így a poénokban nem volt hiány! Sokat nevetgéltünk, keveset szurkoltunk is de a legtöbb időnket arra fordítottuk, hogy minden testrészünket elfedjük a jeges szél elől. Egyetlen menedéket a kicsiny büfé szolgáltatta, ahol alkoholos melegítő italokat lehetett vásárolni. A meccs eközben lassan csordogált. Tisza óriási góljával megszereztük a vezetést, majd Tóth Norbi tizenegyest hibázott, ami később végzetesnek bizonyult. A szünetben a nem túl szomjas Zümi megindult a lejtőn (szó szerint) és ledöntötte a drapitartónak használt nagykaput. Szerencsére a segítőkész Ultrák Greenpeacet megszégyenítő módon mentették ki őt a háló fogságából, miközben szarrá röhögték magukat.
Sajnos a második félidőben kiegyenlített a hazai gárda, amiben a volt újpesti Tchur is játszik, sőt, Rajczit is le kellett cserélni sérülés miatt. A végét jelentő bírói sípszó után mindenki menekült a kocsikba és indította a fűtést. Hazai szurkoló szinte nem volt jelen a mérkőzésen.
Reméljük sok külföldi túránk lesz még ebben az évben, mert az csak jót jelenthet.
Bánhatja, aki itthon maradt J
(Karcsika)
(Képek hamarosan!)
<< Vissza | ![]() | ![]() |