2005. október 30., vasárnap
A Magyar Kupában immár a legjobb 8 közé jutás volt a tét csapatunk számára. A lehetséges ellenfelek közül a másodosztályú Makó jutott nekünk, mellyel az első mérkőzést a Megyeri úton vívtuk. Az ellenfél ismeretlen volt, de kétség nem férhetett hozzá, hogy ki jön le győztesen a pályáról.
Ezúttal a szokásosnál kevesebben, mintegy 1500-an voltunk a stadionban a kezdésnél. Egy hete a Derbin ennél még a kapu mögött is többen voltunk, most azonban a D lelátón mindössze 3-400-an lehettünk. Könnyed, laza mérkőzést játszott csapatunk a Makóval, ennek szellemében mi is lazábbra vettük a szurkolást, ami azt jelentette, hogy ezúttal belefértek olyan dalok, poénok is, amik egyébként nem. Előénekesünk ennek szellemében megfelelően felpörgette az embereket, aminek az lett az eredménye, hogy egész jó hangulat lett a stadionban. A gólok után gyújtottunk tüzet, mely mostanában mindennapos az Újpest mérkőzésein. Csapatunk szépségdíjas gólokat szerzett, és kiütéssel vonult le a pályáról, formalitássá téve a visszavágót, melyre ennek ellenére – természetesen – elutazunk.
Dicséret illeti még azt a kb. 30 embert, aki Makóról elutazott és hovatartozását felvállalva szurkolt a csapatának a vendégszektorban. Első osztályú csapatok tucatjainak szurkolói meg üresen hagyják…
(Guri)
(Képek hamarosan!)
<< Vissza | ![]() | ![]() |