Október első napja egy idegenbeli bajnoki mérkőzéssel köszöntött ránk. Az UVB legénysége úgy döntött, hogy a turizmus és a vendéglátó-ipar fellendítésének érdekében már a kora délelőtti órákban megcélozza a hűség városát.

Terveinknek megfelelően egy 9:35-kor induló, egyébként Dortmundig zakatoló nemzetközi gyorsra ültünk fel, illetve eleinte csak ültünk volna, mert a vonat német megszállás alá került, akik a jegyüket mutogatva bizonygatták, hogy ez az ő helyük. Súlyos költözések után végre letáboroztunk és egészen Győrig nem kellett foglalkoznunk a helyezkedéssel, ott viszont egy másik, a GySEV által tulajdonolt szerelvényre kellett átszállnunk, ami ugyanannyit zötykölődött velünk Sopronig, mint az előző vonat Győrig.

Megérkezésünk után célirányosan haladtunk a soproni vár főterén található búfelejtő felé, mindössze egy fénykép erejéig álltunk meg időközben. Megebédeltünk és fogyasztottuk a hely kínálta nedűket, míg pár óra elteltével vendégeink is érkeztek. Az osztrák Austria Wien szurkolói előzetesen ígéretüket tették, hogy átruccannak Sopronban, ezt végül mintegy 25 emberrel véghez is vitték. A jó hangulat ezután is biztosított volt, majd kb. fél öt után néhány perccel megcéloztuk a Városi stadiont.

Becslésem szerint körülbelül hatszáz, az Újpest győzelméért szorító szurkoló foglalt helyet a vendégszektorban, köztük jól láthatóan ismét sok volt a környékről érkező. Rögtön a mérkőzés elején hasonló körülmények között szereztünk vezetést, mint anno Diósgyőrben, azzal az eltéréssel, hogy ezúttal az ellenfél két percre rá válaszolni tudott egy szerencsés találattal. (A Sopron osztrák idegenlégiósának a hátáról pattant a kapunkba a labda.) Sajnos csapatunk nagyon kapkodott, pontatlanul és feszülten játszott, így nem tudtunk igazán a hazaiak fölé kerekedni. Emellett a szurkolás is volt már jobb, főleg azt is figyelembe véve, hogy mennyien voltunk. A második félidőt megpecsételte Vlaszák korai, ám teljesen jogos kiállítása. A kapuba a fiatal Illyés Dani állt, aki így a Ferencváros elleni rangadón is kezdőként fog szerepet kapni. Azt hiszem, mindannyian csak sok sikert kívánhatunk neki ezúton is!

A játék képe nem sokat változott, a szurkolás viszont határozottan dinamikusabb lett. A lefújás után a csapat kijött megköszönni a bíztatást, mi persze emlékeztettük őket a két hét múlva esedékes fontos feladatukra, méghozzá egy közösen elénekelt, „Aki nem ugrál, fradista...” dallal.

Hazafelé különvonatot biztosított számunkra a MÁV, melynek állapotából ítélve egy országos hadi mozgósítás esetén lenne fontosabb szerepe. Az mindenesetre feltétlen pozitívumként említhető meg, hogy átszállás nélkül vitt minket a Keletibe a szerelvény.

(Chapman)

(Képek a képtárban!)

<< Vissza