Nincs aktuális program!

NBI, 4. forduló (2005. augusztus 27.): Újpest-Pécs 5-1
2005. augusztus 29., hétfő

Noha sokan tartottak a Pécs csapatától az előző egymás elleni mérkőzéseink alapján, ezen az estén egy kitűnő mérkőzésen egy könnyed győzelmet aratott a csapat. De haladjunk szép sorjában!

Szurkolói szempontból is történt egy fontos dolog, mely tovább növelheti az Újpest-tábor színvonalát a jövőben: előénekesünk mostantól kihangosítva irányíthatja a legfanatikusabbak buzdítását. Köszönjük mindazoknak, akik valamilyen úton-módon hozzájárultak mindehhez! Rögtön megmutatkoztak az új technikai felszerelés előnyei: a korábbiaknál összefogottabb szurkolást halhatott a D-lelátóról a stadion közönsége és a pályán mérkőző felek. Összesen egyébként hivatalosan 3320 nézőt regisztrált a klub.

Csapatunk rögtön a mérkőzés elejétől nyomasztó fölénybe került, azonban az első gólra 25 percet várnunk kellet. Ekkor Rajczi Peti jutatta a kapuba a játékszert, amely után a félidő befejeztéig még kétszer törtük fel a baranyaiak nem túl acélos védelmét.

És ha már a vendégeknél tartunk: Pécsről megközelítőleg 25 vendégdrukker érkezett, majd közvetlenül az első újpesti találat után megérkezett a Mecsek Alja nevű formáció is kb. 8 taggal. Nem alkottak maradandót semmilyen szempontból, bár legalább elmondhatják, hogy ugyan megkésve, de itt voltak a Megyeri úton. Produkciójuk említésre méltó momentuma még, hogy a második félidő közepe felé leszedték a transzparensüket és talán a szektort is elhagyták volna, ha szabadon távozhatnak, de a biztonságiak ennek ellenkezőjét javasolták számukra. Meggyőzően.

A szünet után egy kisebb látványosság került bemutatásra a mi oldalunkon. A szektor közepén a kerület címerét ábrázoló nagy, műanyag alapú zászló lett kifeszítve, míg kísérő elemként jobbra ill. balra tüzek gyúltak (piros és sárga) így téve teljessé az összképet. Továbbra is folyamatos bíztatás mellett játszott a csapat, még a vendégek 11-esből szerzett, kissé alamizsna-szagú szépítő gólja sem törte meg a lendületet. Pár perccel a bemutatott koreográfia után egyébként az MCMXCII Ultras legénysége által is begyulladt 16 görögtűz.

A továbbiakban mindkét csatárunk szerzett még egy-egy gólt, teljessé téve az este Újpest-parádéját. Amit összességében kívánhatok mindannyiunk számára: soha rosszabb hazai mérkőzést!

 

(Chapman)

 

(A mérkőzés képei megtekinthetőek a képtárban!)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!