2005. augusztus 7., vasárnap
A megfiatalított csapatunk, hazai bemutatkozó meccse következett a Vasas ellenében. A Miskolcon kivívott győzelem után mintegy 4000 újpesti előtt került megrendezésre a mérkőzés. Reméltük, folytatjuk jó szereplésünket, immár hazai pályán.
Nem csak a szomszédvárak találkozója adta meg a jó alaphangulatot, hanem az is, hogy ezen a meccsen ünnepelte a KORPS a 9. születésnapját, melyhez ezúton is szeretnénk gratulálni! Tisztelet és megbecsülés, amit ez a csoport kivívott magának, a majd 10 esztendő alatt.
A találkozó kedélyesen csordogált, mígnem a 17. percben Kovács megszerezte a vezetést egy fejessel. Játékunk elég döcögősre sikeredett, nem sok helyzet adódott az angyalföldiek kapuja előtt, és sajnos a 41. percben az egyenlítést is feljegyezhettük!
A szünetben az elmúlt bajnokságban aranyérmet szerző U-15-ös csapat szolid köszöntése zajlott, míg a második félidő 9. percében, a KORPS egy látványosságot is összehozott, kilenc görögtűz begyújtásával.
Csapatunk a második félidőben megpróbálta begyömöszölni a vezető gólunk, ám ez a Vasasnak sikerült a 73. percben.
Már-már azt hittük, hogy pont nélkül maradunk, ám Tóth beadása után Vaskó végül egy pontot érő gólt fejelt, így mentvén meg a csapatot a vereségtől.
Pár szó a szurkolásról: az előénekes ismét hozta a tőle elvárt szintet és ezúttal sikerült is elég sok embert belevonnia a dalokba.
Szeretnénk megkérni a D-lelátón helyet foglalókat, hogy minden meccsen próbáljunk meg ugyanilyen intenzitással részt venni a szurkolásban, mert ez a csapat igényli és megérdemli, hogy mellette álljunk!
A jövő a mienk!
(Taki)
(Képek hamarosan!)
<< Vissza | ![]() | ![]() |