Nincs aktuális program!

UEFA-kupa, 3. selejtező kör visszavágó (2004. szeptember 30.): VfB Stuttgart-Újpest 4-0
2004. október 2., szombat

A csalódást keltő, ám reális itthoni 3-1-es vereséggel utaztunk Stuttgartba. Sok reményt nem fűzhettünk a találkozóhoz, ám csodát várni mindig lehet.

Szervezés a szokásos módon ment, azonban most nem egy 48, hanem egy 72 fős buszt kellett megtöltenünk. Lassan telt a busz, induláskor is csak mintegy 54 fő volt. A rövidebb távolságnak köszönhetően ezúttal csak szerda délután 6-ra volt meghirdetve az indulás, melyből végül 7 óra lett. Amilyen jól hangzott az, hogy emeletes busszal megyünk, olyan kicsi is volt a belseje, felegyenesedni alig lehetett. A magyar szakaszon még elég sokszor álltunk meg, éjfél után azonban kezdett elcsendesedni a társaság.

Délelőtt 11 környékén érkeztünk meg Stuttgartba, ahol az addig meglepően jól teljesítő két sofőr szarakodni kezdett, és végül a vendégszektor bejárata mellett álltunk meg. Innen utunk a stuttgarti sörfesztivál helyszínére vezetett, ahol körülnéztünk, majd aki akart, maradt, aki akart benézett a városba. A többség azonban inkább egy sörsátrat választott magának és itt töltötte 4-ig az időt. Meglepetésünkre a rendezők beengedtek mindent, amit be akartunk vinni, rudasokat, szócsövet, drapit, dobokat, dobverőket. Nem számítottunk erre. Sajnos az első meccs erőteljesen éreztette a hatását és csak mintegy 200 újpesti gondolta úgy, hogy élőben tekinti meg a meccset. Kezdéskor lengettük zászlóinkat, majd jött a Himnusz és már kezdődött is a találkozó. Sajnos most sem volt közünk a meccshez, már a 14. percben vezetett a hazai csapat. Szurkoltunk becsülettel, azonban a második félidő elején újabb gyors 3 góllal megpecsételték a sorsunkat. Innentől már csak néha a Szabicsot szidtuk (lásd hét képe) és csendben vártuk a meccs végét. A lefújást követően még kijöttek a játékosok megköszönni a szurkolást, végül kidobáltak néhány mezt. Letörten mentünk a buszunkhoz, ahol még megvártunk egy utast, akit még a meccs elött állítottak elő, majd útra keltünk. Hazafelé már különösebb dolog nem történt, alig vártuk, hogy Budapesten legyünk. Péntek dél előtt értünk a Megyeri útra és mindenki hazament.

Elmondható, egy újabb jó hangulatú túrán vagyunk túl, csak kár, hogy hatalmas falatnak bizonyult a Bundesliga listavezetője.

 

(Taki)

 

A mérkőzésről készült képek megtekinthetőek a képtárban!

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!