Nincs aktuális program!

UTE röplabda: Bronzérem!
2016. május 26., csütörtök

Az UTE női röplabda csapata a 3. helyen végzett a bajnokságban, miután a Jászberény elleni párharcot, 3-1 arányban megnyerte, így sikerült megismételni a tavalyi eredményt.

Jászberényben folytatódott a sorozat, szintén nagy csatát hozott a nyitószett. Fej-fej mellett termelték a csapatok a pontokat 24-24-ig, de a végjátékban a hazaiak hozták az utolsó pontokat. A következő játszmában jól működött a csapatjátékunk és 17-25-ös sikerrel egalizálódott az állás. Szinte megismétlődött az 1. szett alakulása, 24-24 állásnál megint a berényi lányok tudták befejezni a szettet.Úgy látszik az ismétlések meccse volt a mai, mert újból lila szett következett, 17-25.A mindent eldöntő aranyszettet a hazaiak kezdték jobban, csak közelíteni tudtunk, de ez most kevés volt. Összesítésben 1-1.
Vissza Újpestre, hazai környezetbe. Sajnos, kezdésnek rögtön egy jászberényi szettel, majd szerencsére azonnal sikerült egyenlíteni. A harmadik szett vége nem jött össze számunkra, így újra a vendégeknél volt az előny. Nagy csatát követően sikerült kiegyenlíteni, melynek lendülete az aranyszettben is kitartott és esélyt sem hagyva nyerték meg a lányok, ezzel együtt a mérkőzést is.
Negyedik mérkőzés, újra Jászberényben, közel teltház előtt, ahol jól működve magabiztosan sikerült megnyerni az első szettet, 19-25. Sikerült átmenteni a formát a következő játékra és újabb szettgyőzelemmel, 15-25, már csak egy lépésre volt a végső siker. Hullámvasútként haladtak a csapatok, az elején a lilák domináltak, majd a hazaiak, sőt egészen 24-20-ig náluk is volt az előny, de utána fantasztikus pontokat hoztak a lányok és már nem engedték ki kezükből a szettet, 24-26! Óriási küzdelem után sikerült megnyerni a szettet, mérkőzést és a párharcot is! Jár dicséret a Jászberénynek is természetesen, mert több alkalommal is vissza tudtak a jönni a meccsbe, de végül az újpesti lányok sikerével zárult a sorozat! Szép volt lányok! Gratulálunk!
A bronzérem átadását követően jöhetett a közös ünneplés, mely a csarnok előtt fejeződött be és zárta le a 2015-2016-ös szezont.
Folytatás ősszel! A csapat keretében várható némi változás, remélhetőleg sikerül legalább egy hellyel előrébb lépni jövőre! Hajrá Újpest, hajrá lilák!
<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!