Nincs aktuális program!

Nyílt levél
2013. január 18., péntek

Tisztelt Dr. Gyarmati Eszter!

Az Ultra Viola Bulldogs Szurkolói Egyesületnek címzett nyílt levelével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

Egyesületünk elnöksége a 2012. november 7-én tartott megbeszélést követően értékelte, átbeszélte a 20 pontot.

Sajnálattal vettük azonban tudomásul, hogy a megbeszélést követően 8 nappal a klub tájékoztatta a szurkolókat, hogy a Fegyelmi Bizottság által kiszabott büntetéseket az Önök által kárt okozónak vélt szurkolókon kívánja behajtani a klub. Úgy érezzük, ez a lépés ellentétes volt a megbeszélésen vázolt együttműködési szándékkal, ezért a közeljövőben sem Önnel, sem az Újpest FC más alkalmazottjával nem kívánunk egyeztetni. Érzésünk szerint a szervezett szurkolói csoportok, így az Ultra Viola Bulldogs is mindent megtett eddig a Klub és szurkolók közötti viszony normalizálásáért és pozitív irányba történő fejlődéséért, elég csak itt a közösen megszervezett rendezvényekre vagy a régebbi jótékony munkálatok elvégzésére gondolni.

Az egyeztetés megszűnése alól természetesen kivételt képez a Szusza Ferenc szobor felállítására vonatkozó folyamatos párbeszéd és bizottsági munka, hiszen ennek a közös célnak az útjába semmilyen érdekellentét vagy vita nem állhat.

A szervezett szurkolói csoportok aggódva nézik az Újpest FC passzivitását azoknál a lehetőségeknél, ahol szót emelhetne a saját szurkolóit is érintő negatív megbélyegzés ellen. A saját érdekeit az MLSZ-nél, nagyon helyesen mindig foggal-körömmel védő Klub, a szurkolói ügyek tekintetében már nem ilyen harcias. Egyetlen hangos szóval, nyílt levéllel sem sérelmezi a névre szóló, regisztrált jegyvásárlást, aminek bevezetése az Önök számára is nehézséget és várhatóan bevételkiesést jelent majd.

Tájékoztatjuk továbbá, ahogy már korábban szóban is jeleztük, hogy a Szusza Ferenc Stadion területén biztosított raktárhelyiséget a lehető legrövidebb időn belül kiürítjük, és a helyiség kulcsait visszaadjuk.

Üdvözlettel:

Ultra Viola Bulldogs Szurkolói Egyesület

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!