Nincs aktuális program!

UEFA-kupa, 2. selejtező kör (2004. augusztus 12.): Újpest-Servette 3-1
2004. augusztus 16., hétfő

Utoljára 2 éve léptünk pályára nemzetközi mérkőzésen, akkor a PSG csapata ellen nem sikerült a továbbjutás. Idén ismét megadatik, hogy megpróbáljuk. Ezúttal a svájci Servette csapata ellen kell túljutnunk először.

A tavaszi bravúros menetelésnek köszönhetően a lila-fehér szurkolók ezúttal sem maradnak nemzetközi mérkőzések nélkül. A második hely azt jelentette, hogy az UEFA-kupában vághatunk neki a küzdelmeknek. A sorsolás során támadtak az első bonyodalmak, ugyanis bizonytalan volt, hogy mikor kapcsolódunk be a küzdelmekbe. Végül az UEFA döntése értelmében csak a 2. selejtező körben kell pályára lépnünk. Ennek szellemében vártuk a sorsolást, mely előtt néhány nappal kiderült, hogy az UEFA ismét újít: területi elv alapján sorsolja a csapatokat. A mi csoportunkba a Servette kivételével kizárólag tőlünk keletre helyezkedő országok csapatai kerültek. Egy dolgot nem értek igazán: ha területi elv van, akkor mit keres ebben a kalapban a svájci csapat? Miért nincs mondjuk helyette egy osztrák? Arról nem is beszélve, hogy Szentpétervár sem itt van a közelben�

A sorsolás szeszélye folytán a svájci csapat került mellénk, aminek a csoport többsége örült. Igaz, ránézésre talán voltak könnyebbnek ígérkező ellenfelek (így, utólag a meccs után már nem biztos, hogy a többi könnyebb lett volna), de Svájcba csak szívesebben megy az ember, mégiscsak kultúrált országról van szó. Ezt bizonyítja, hogy a két klub vezetői is rendkívül korrekten álltak egymáshoz a sorsolást követően, megegyeztek, hogy kölcsönösen vendégül látják egymást a mérkőzések alkalmával.

A nagy összebarátkozást követően mégis hiba csúszott a gépezetbe: az eredetileg kisorsolt Servette-Újpest párosítást az UEFA megcserélte, azaz itthon kellett kezdenünk az első meccset. Mondjuk az is igaz, előre kellett volna jelezni, hogy a stadionunk az első mérkőzés időpontjában nem alkalmas még mérkőzésre. Ez nem történt meg, csupán ellentétes sorsolást kértünk a Kispesttel.

 

Mivel az UEFA nem változtatott az utólag beadott kérelmünk ellenére sem, maradt egyedüli szóba jöhető helyszínként a Puskás Ferenc Stadion. Nem tartozik kedvenc stadionjaink közé, de ez végül is lényegtelen, a lényeg az volt, hogy a csapat olyan eredményt érjen el, hogy kellő eséllyel utazhassunk Genfbe.

2 órával a kezdés előtt a stadionnál voltunk, majd bementünk a G-H szektorba. Ez ugyanaz a hely volt, ahol a tavaszi utolsó fordulóban voltunk az MTK ellen. Ezúttal teljes nyugalomban teltek a meccs előtti percek. Nem kellett hosszú percekig harcolni a transzparensek kitételéért, mivel az In-Kal helyett a Újpest FC saját biztonsági szolgálata oldotta meg a biztosítást. Kordonból is elég volt egy és nem volt szükség könnygázra sem. Nocsak, nocsak� A helyszín ugyanaz volt, a szurkolók és a drapik ugyanazok voltak, csak a In-Kal paraszt emberei nem voltak ott � és láss csodát, nem is történt rendbontás. Akkor kik is azok a bűnözők, akiket távol kell tartani a futballstadionoktól, kérem szépen?

A kezdésre 3000 ember jött ki, köztük egy busznyian érkeztek Svájcból. A mi szektorunk teljesen megtelt és � a jelenlévő többi Újpest-szurkolóval együtt � a kezdéskor együtt elénekeltük a Himnuszt. Ezt követően a szokásos zászlókat lengettük és előénekesünk vette kezébe az irányítást. Az kiderült gyakorlatilag 20 perc után, hogy ez a Servette közel sem verhetetlen. A félidő második felére már magunkhoz ragadtuk az irányítást, és � az egyik lehető legjobb időben � a félidő végén Polonkai révén megszereztük a vezetést. A szünetre olyan hangerő kísérte az öltözőbe a csapatokat, melyet a jó öreg Népstadion falai még nem tapasztalhattak. (Na jó, fogalmazzunk úgy, hogy 2-3000 ember egyszerre énekelt J).

A szünetet követően sem vettünk vissza a lendületből, sőt, ahogy telt az idő, inkább a svájciak (franciák, afrikaiak és ki tudja még, mik) kezdtek fáradni. Egy szabadrúgást követően már úgy tűnt, hogy kimegy az alapvonalon a labda, de Rajczi utolérte, és lehetetlen szögből kapura lőtte. A labda megpattan a kapus lábán és a hálóba vágódott! Ritkán látható gól volt, mely még nagyobb örömre és hangerőre késztette a szurkolótábort. Az öröm kissé megtört, mivel 2 perc múlva szépített a vendégcsapat 11-esből. Ennek ellenére érezhető volt, hogy jobbak vagyunk a Servette-nél. Hogy az előnyünk is megnyugtatóbb legyen, arról Tóth gondoskodott, aki egy ballábas lövéssel alakította ki a 3-1-es végeredményt. Lőttünk még 2 kapufát � az egyiket tévesen lefújták les miatt � tehát egy kicsit több szerencsével akár formalitássá is tehettük volna a visszavágót. Így viszont oda kell figyelni, bár kétségtelen, az esélyesebbek most már mi vagyunk.

Talán nem sokan gondolták, hogy viszonylag simán legyőzzük a svájciakat és kétgólos előnyt szerzünk a visszavágóra. Talán kevesen bíztak benne, hogy huszonéves fiataljaink felülmúlják a világbajnokot is soraiban tudó ellenfelet. Talán ezért jöttek ki csupán háromezren a stadionba. Viszont, aki itt volt, az valószínűleg minden körülmény között kitartana az Újpest mellett, hiszen tudják (tegnap este óta bizonyosan): hóhér, aki feladja!

 

Két hét múlva rendkívül fontos lesz a visszavágó, ezért arra kérek mindenkit, hogy utazzon el Genfbe és szurkoljunk együtt az Újpest Football Club következő diadaláért. Kézzel fogható közelségbe került az UEFA főtáblája, ahonnan már csak egy lépésre vannak a csoportmeccsek. De ez már egy másik történet (lesz).

 

(Guri)

 

 

 

 

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!