Nincs aktuális program!

Az UTE Faterokhoz került az Újpest Család Vándorkupa
2012. szeptember 25., kedd

A Megyeri Búcsú második napján került sor a XI. Újpest Család Vándorkupára. Vasárnap délelőtt, 9 órától kezdett benépesedni a Megyeri úti műfüves pálya, ahol a csapatok a regisztrációt és a menetrend ismertetését követően vehették birtokukba a kijelölt pályákat.

A végjátékban bronzérmet végül a Savanyúsok csapata szerezte meg. A döntőt az UTE Faterok - MCMXCII Ultras vívta egymással, végül egy góllal az UTE Faterok bizonyultak jobbnak, így 2012-ben ők hódították el az Újpest Család Vándorkupát.
A torna mellett óriási sikere volt az egész nap során át tartó különböző gyermekprogramoknak (ugrálóvár, arcfestés, ketrecfoci, csúszda), valamint a csocsóbajnokságnak. A stadiontúra idén is tartogatott meglepetést, hiszen a Megyeri úti stadion az elmúlt héten ünnepelte fennállásának 90. évfordulóját, így az érdeklődők egyfajta időutazáson vehettek részt. A nap folyamán 350 játékos és legalább ugyanennyi szurkoló, néző, családtag fordult meg a programokon.

Az eredmények:

A-csoport

Már hagyomány a résztvételük, így természetesen idén is képviseltette magát a Lila Csajok csapata, akik jelenlétükkel színesítették a mezőnyt. Győzelmi esélyeik ugyan nem voltak, de valamennyi mérkőzésükön gólt szerezték, amely mindenképpen szép teljesítmény volt az erős csoportban, gratulálunk Lányok! A csoport rendkívül kiegyenlített csatákat hozott. Az első helyet a Korps szerezte meg, az UTE Faterok és az döntetlenekkel is továbbjutó Creals előtt. A Solo Ultras is továbbjutást érdemelt volna, azonban a szerencse nem mindig állt melléjük, szoros meccseken maradtak alul az Ultrák.

Lila Csajok - Creals 1-5
Solo Ultras - UTE Faterok 2-3
Korps - Creals 1-1
Lila Csajok - UTE Faterok 1-6
Solo Ultras - Creals 3-3
Lila Csajok - Korps 1-8
Korps - UTE Faterok 3-0
Lila Csajok - Solo Ultras 1-2
UTE Faterok - Creals 2-2
Korps - Solo Ultras 1-0

1. Korps 10p (14-2)
2. UTE Faterok 7p (11-8)
3. Creals 6p (11-6)

4. Solo Ultras 4p (7-8)
5. Lila Csajok 0p (4-21)

B-csoport

Az első mérkőzés a kezdeti bemelegítő percek után kiegyenlített játékot hozott, idővel sikerült csak a Fidelitynek megszereznie a győztes gólt, amelyet kitörő örömmel fogadtak a kapu mögött szurkoló csoporttagok. Az Angolok Viola City meccse hasonló izgalmakat hozott, végül megosztoztak a pontokon. A Purples kis híján meglepetést okozott az AB ellen, néhány perccel a lefújás előtt még vezettek, de angolok hajrája meghozta a győzelmet, köszönehetően egy fantasztikus közel 20 méterről eleresztett felső sarkos gólnak. A VF-VC páros nagy csatában osztozott meg a pontokon. Az utolsó körben a Viola City a győzelem megszerzését tűzte ki célul, végül újra be kellett érnie az egy ponttal és izgulhatott, hogy elég lesz-e a továbbjutás szempontjából. A Fidelity-Angol Brigád találkozó a csoportelsőségről volt hivatott dönteni, amit egy kiváló csatárteljesítménynek köszönhetően nyert a VF.

Viola Fidelity - Purples 1-0
Angol Brigád - Viola City 1-1
Angol Brigád - Purples 3-2
Viola Fidelity - Viola City 1-1
Viola City - Purples 1-1
Viola Fidelity - Angol Brigád 3-1

1. Viola Fidelity 7p (5-2)
2. Angol Brigád 4p (5-6)

3. Viola City 3p (3-3)
4. Purples 1p (3-5)

C-csoport

Az összeállt Megyer-Panthers páros ezúttal nem tudott a továbbjutásba beleszólni és sajnos egy sérülés is nehezítette a csapat dolgát, a szerencsétlenül járt szurkolónknak jobbulást kívánunk! A Savanyúsok két győzelemmel biztosították helyüket a legjobb 16 között, az ÚPÖ csapata pedig címvédőhöz méltó módon veretlenül tette mindezt. A Lila Fiúknak a harmadik hely jutott.

Megyer-Panthers - Savanyúsok 0-3
ÚPÖ - Lila Fiúk 2-0
Megyer-Panthers - Lila Fiúk 0-3
ÚPÖ - Savanyúsok 3-0
Savanyúsok - Lila Fiúk 3-0
ÚPÖ - Megyer-Panthers 4-1

1. ÚPÖ 9p (9-1)
2. Savanyúsok 6p (6-3)
3. Lila Fiúk 3p (3-5)
4. Megyer-Panthers 0p (1-10)

D-csoport

Szoros mérkőzéseket hozott a csoport, két, egy góllal megnyert meccset követően a Futsal Szurkolók örülhetettek az első helynek, a veretlenül végző Árpád Népe pedig a második helyen végzett. A Brigád rosszabb gólaránya miatt kényszerült búcsúzni, míg a KápCity egy ponttal zárt.

Brigád - Újpest Futsal Szurkolók 0-1
Árpád Népe - KápCity 1-1
Brigád - KápCity 1-0
Árpád Népe - Újpest Futsal Szurkolók 0-0
Újpest Futsal Szurkolók - KápCity 2-1
Árpád Népe - Brigád 2-1

1. Újpest Futsal Szurkolók 7p (3-1)
2. Árpád Népe 5p (3-2)

3. Brigád 3p (2-3)
4. KápCity 1p (2-4)

E-csoport

Egygólos győzelmekkel indultak a mérkőzések a csoportban, a Viola Legione és UVB kezdett jobban ellenfeleiknél. A második körben a több csoportból összeálló Állatmentő Liga is megszerezte első győzelmét a Fehér Front ellen, míg a Legione legyőzte a Bulldogokat. A lendületbe jövő Állatmentők a Legionet is megverték egy izgalmas mérkőzés után. Az Ultra Viola Bulldogs győzelme a Frontosok ellen azt jelentette, hogy az első három helyezett 6 ponttal zárta a csoportmeccseket és a gólarány döntött a helyezésekről.

Fehér Front - Viola Legione 1-2
Ultra Viola Bulldogs - Állatmentő Liga 3-2
Fehér Front - Állatmentő Liga 1-3
Ultra Viola Bulldogs - Viola Legione 0-1
Viola Legione - Állatmentő Liga 2-3
Ultra Viola Bulldogs - Fehér Front 1-0

1. Állatmentő Liga 6p (8-6)
2. Viola Legione 6p (5-4)
3. Ultra Viola Bulldogs 6p (4-3)

4. Fehér Front 0p (2-6)

F-csoport

MCMXCII ziccerekkel indult a Vizaola elleni mérkőzés, de a koncentrációval még adódtak gondok. Ahogy lenni szokott az ellenfél szerzett vezetést, amit újabb gól követett. Nagy hajrában sikerült kiegyenlíteniük az Ultráknak, sőt a győztes gólért támadtak, amikor a Vizaola egy gyors kontra után a sípszó előtt eldöntötte a három pontot. A Viola Kaos bemelegítő mérkőzésen verte a Clock Down Ultrast. A CDU már nem okozott gondot a MCMXCII-nek, öt gólos sikerük a gólarányban sokat javított. Nehezebb mérkőzés várt a Kaosra, de a rutin és a tapasztalat náluk volt és hozták ezt a meccset is. A Vizaola hasonló magabiztossággal intézte el a szimpatikus CDU-t. A Kaos-MCMXCII mérkőzésen úgy tűnt megelégszenek a csapatok a döntetlennel, de a Kaos rutinos játékosai a csoportelsőség megszerzését tűzték ki maguk elé, amelyet végül végre is hajtottak.

MCMXCII Ultras - Vizaola 2-3
Viola Kaos - Clock Down Ultras 4-0
MCMXCII Ultras - Clock Down Ultras 5-0
Viola Kaos - Vizaola 2-1
Vizaola - Clock Down Ultras 5-0
Viola Kaos - MCMXCII Ultras 1-0

1. Viola Kaos 9p (7-1)
2. Vizaola 6p (9-4)
3. MCMXCII Ultras 3p (7-4)

4. Clock Down Ultras 0p (0-14)

Nyolcaddöntők

A párharcok kialakítása a csoportok végeredményei alapján kerültek kisorsolásra. A 6 csoportgyőztes mellett a 2 legjobb csoportmásodik került a kiemeltek közé és kapta a 2. illetve 3. helyezett csapatokat az egyenes kiesés szakaszban.

Savanyúsok - Viola Legione 6-0
Viola Kaos - Árpád Népe 2-1
Vizaola - Ultra Viola Bulldogs 1-0
Állatmentő Liga - MCMXCII Ultras 1-2
Újpest Futsal Szurkolók - Creals 1-3
ÚPÖ - Viola City 2-0
Korps - Angol Brigád 1-0
Viola Fidelity - UTE Faterok 0-0 (büntetőkkel: 1-3)

A legjobb nyolc közé jutásért, a Savanyúsok esélyt sem adva jutottak tovább a Legione ellen. A Kaos-Árpád Népe igazi presztízs csatát hozott. A párharcot végül a helyzeteit jobban kihasználó Kaos nyerte. A 20 éves UVB egy szerencsétlen öngóllal került hátrányba, ezután mindent megtett az egyenlítésért, azonban a Vizaola remekül kivédekezte a támadásokat. Az Állatmentők és Ultrák csatája kiélezett, kemény mérkőzést hozott. A párharcban a győzelmet jobban akaró MCMXCII kerekedett felül. Magabiztos játékkal jutott tovább a címvédő ÚPÖ csapata az eddig veretlen Viola City ellenében. Kétgólos különbséggel nyert a Creals a Futsal szurkolók ellen, köszönhetően egy mesterhármast szerző játékosának. Nagy csatának ígérkezett a Korps Angolok elleni mérkőzése. A férfias küzdelemből az egységesebb Korps jutott tovább. Kiegyenlített játékot hozott a Fidelity UTE Faterok mérkőzés, felválta adódtak gólszerzési lehetőségek, de a kapusok mindent fogtak. Nem volt meglepő tehát, hogy a továbbjutás sorsáról büntetőrúgások fognak dönteni. A három körös párharcot a rutinosabb Faterok nyerték.

Negyeddöntők

ÚPÖ - Creals 0-0 (büntetőkkel: 1-2)
Vizaola - MCMXCII Ultras 1-4
Viola Kaos - Savanyúsok 0-4
Korps - UTE Faterok 0-3

A legjobb négy közé jutásért az ÚPÖ rengeteg helyzetet alakított ki, de a Creals védelme végig helyén volt, minden kísérletet hárítottak. Hiába játszott fölényben az ÚPÖ, a büntetőrúgásokban alulmaradt, a Creals pedig a 4 közé lőtte magát. Villámrajtot vett az MCMXCII Ultras, a találkozó elején két gólt is szereztek, így nyugodtan játszhattak és a megnyugtató előny újabb gólokat hozott számukra, sikerült tehát a visszavágás az elvesztett csoportmeccsért. A Savanyúsok fölényes győzelemmel verték a nap során mindvégig magabiztosan játszó Kaost. A csoportmérkőzések után újra összekerült a Korps és UTE Faterok csapata. A Faterok nagyszerűen éltek a kínálkozó helyzeteikkel, míg a Korps támadószekciója ezúttal nem hozta korábbi formáját. Az előnyben játszó Faterok taktikusan játszottak és ez újabb gólban mutatkozott meg. Az utolsó percekben mindent megtett a Korps a gólért, de a harmadik találat végképp eldöntötte a továbbjutást.

Elődöntők

Creals - MCMXCII Ultras 0-1
Savanyúsok - UTE Faterok 0-1

Az MCMXCII Ultras - Creals mérkőzésen, az ultráknál több remek teljesítmény volt, de a Creals legénysége is hozta, amit elvártak maguktól. Izgalmas, helyzetekben gazdag meccsen, végül egy megpattanó lövés után, öngól döntött a döntőbe jutásról.
A második elődöntő jó iramban kezdődött, rögtön nagy harc alakult ki a pályán. A kapusok nem unatkoztak, volt bőven feladatuk. A vezetést végül az UTE Faterok szerezte meg, ami, mint később kiderült az egyetlen gól volt a mérkőzésen, így bejutottak a döntőbe.

Bronzmérkőzés

Savanyúsok - Creals 2-0

A 3. helyért vívott találkozón sokáig nem születetett gól, mindkét oldalon akadtak ugyan helyzetek, de hol az utolsó passzokba csúszott hiba, hol egy védő lába ért oda. Egy kezezés miatt jogosan megítélt büntetőlövés törte meg aztán a gólcsendet, amelyet a Savanyúsok higgadtan értékesítettek. A folytatásban sem változott a játék képe, a küzdelem dominált a pályán, amíg egy öngól miatt kettőre nem nőtt a különbség. A lefújásig már nem változott az állás, így a bronzérmet a Savanyúsok csapata nyerte meg.

XI. Újpest Család Vándorkupa Döntő

UTE Faterok - MCMXCII Ultras 1-0

Hosszú nap után jutottak el a döntő találkozóig a csapatok, ahol mindkét együttes számára a győzelem jelentette volna a teljes sikert. A döntőn kicsit érződött már a fáradtság, de az akarással egyik oldalon sem volt gond. Felváltva forogtak veszélyben a kapuk, az MCMXCII gyorsaságával igyekezett lehetőségeket kialakítani, amíg a Faterok passzjátékban jeleskedtek. Egy védelmi hibát kihasználva jutott előnyhöz az UTE Faterok. A mérkőzésből azonban még jócskán volt hátra, így az ultrák igyekeztek az egyenlítést kiharcolni. A lendület megvolt ugyan részükről, de ezen a mérkőzésen jobban játszott az ellenfelük és a végső sípszó az UTE Faterok győzelmét hozta, akik büszkén rohantak utánpótláskorú fiaikhoz. Összességében megérdemelték az Újpest Család Vándorkupát, az MCMXCII Ultras pedig arannyal felérő ezüstöt nyert.

Az ünnepélyes díjátadón átadásra kerültek a legjobb játékosoknak járó trófeák, a dobogós helyezettek érmei és az Újpest Család Vándorkupa, amelyet egy éven át az UTE Faterok őrizhetnek.

Végeredmény:

1. UTE Faterok
2. MCMXCII Ultras
3. Savanyúsok
4. Creals
5. ÚPÖ
6. Viola Kaos
7. Korps
8. Vizaola

A torna legjobb játékosa: Czigány Dániel (MCMXCII Ultras)
A torna gólkirálya: Benke Bálint (Savanyúsok)
A torna legjobb kapusa: Joó András (UTE Faterok)

Gratulálunk a dobogós helyezetteknek és a kategóriák legjobbjainak, valamint az összes csapatnak, hogy részt vettek az Újpest Család Vándorkupa küzdelmeiben! Köszönet illeti továbbá valamennyi segítőt is, akik részei voltak annak, hogy ilyen sikeres legyen a Megyeri Búcsú minden programja! Találkozunk jövőre! Hajrá Újpest!

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!