Nincs aktuális program!

NBI, 4. forduló (2011. augusztus 7.): Újpest FC - Paks 0-2
2011. augusztus 8., hétfő

Negyedik mérkőzésén is vereséget szenvedett csapatunk, ismét rúgott gól nélkül. Se tulajdonos, se gól, se pont. Azonnali változásokra van szükség Újpesten!

Három gól nélküli vereséget követően a nemzetközi kupából távozó Paks érkezett a Megyeri útra. Az első három mérkőzésen mutatott játék alapján ezúttal nem mi voltunk az esélyesek.

A nézőszámon is jelentős visszaesés volt tapasztalható az eredménytelenség miatt, jelentősen elmaradtunk a kiírt 3508-hoz képest. A tábor azért egy kiírással (...és mi mégis itt vagyunk!) jelezte, hogy a nehézségek ellenére továbbra is kitart a csapat mellett. A mérkőzés előtt a lelátón a szurkolókat leginkább az foglalkoztatta, hogy mikor szerezzük meg az első gólunkat, illetve ami ennél is lényegesebb, mi lesz az Újpest FC-vel a jövőben.

A biztonsági háló végre eltűnt előlünk. Még ha ideiglenesen is, a köszönet jár érte. Így kicsit élesebb szemmel láthattuk, hogy csapatunk lelkesen kezdi a mérkőzést, főként a jobb oldalon vittük fel a labdát, de a kapuig nem jutottunk el. Néhány sikertelen beadást követően a 22. percig kellett várni az első kapura lövésre, de a középre tartó labda nem okozott gondot Csernyánszkinak. Az első félidőben még egyszer lőttünk kapura: Rajczi a 35. percben büntetőből találta el a paksi kapust.

Góliszonyunk tovább tartott a 90 perc végéig. A Paks pedig van annyira jó csapat, hogy a lehetőségeket kihasználja, így újabb vereség lett a vége.

Ami továbbra is érthetetlen, hogy háromszor lövünk kapura egy mérkőzésen. Az első négy mérkőzésen nem volt összesen tíz kaput eltaláló lövésünk. Hogy akarunk így gólt szerezni?

Mészöly Géza nyilatkozata szerint fölényben játszottunk, a csapat azt tette az első 60 percben, amit kért. Ha ez valóban így van, akkor komoly szakmai problémák is vannak Újpesten.

A legnagyobb gondunk jelenleg mégsem ez. A tulajdonosunk börtönben, nulla ponttal pedig kieső helyen a csapat. A hivatalos kommunikáció szerint a klub jövője biztosított, a nem hivatalos szerint meg mindenki tisztában van vele, hogy ég a ház. Az első négy forduló az elmúlt évek vezetői teljesítményének folyamata, a felelősség egyértelműen a tulajdonosé. És nagyon úgy néz ki, hogy messze nem ez a vége. A 24. órában vagyunk, tovább nem lehet várni, mert NB2 vagy megszűnés lesz a vége.

Itt az idő, amikor Tolnai Sándornak el kell adnia az Újpest FC-t!
Itt az idő, amikor a lehetséges vevőjelöltnek elő kell állnia!
Itt az idő 126 éves klubunk megmentésére!

(Guri)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!