Nincs aktuális program!

NBI, 30. forduló (2011. május 22.): Újpest - Videoton 1-0
2011. május 25., szerda

Úgy készülhettünk a bajnokság lezárására, hogy az utolsó meccs a szezon végeredményét tekintve sem számunkra, sem a már bajnokként hozzánk látogató Videoton számára nem bírt nagyobb téttel. A délutánig kitartó jó idő és a záróforduló ennek ellenére jó apropót biztosított, hogy egyesek egy kis kerti sütögetéssel, mások pedig egy kiadós sörözéssel hangolódjanak a meccsre. A mérkőzést kiemelt kategóriába sorolta a klub, amely így kiemelt jegyárakat is jelentett, a D lelátóra elővételben 1.500, a meccs napján 2.500 Ft-ért lehetett megváltani a belépőt.

Nem túl valószínű, hogy a jegyárak miatt, de a vendégeket meglehetősen kevesen, kb. 300-an kísérték el, ami bajnokként egy vasárnap délutánon érthetetlenül alacsony létszám. Az talán kevésbé meglepő, hogy a hazai szektorokba nem özönlött a nép, a kanyar azért az utóbbi időben szokásos létszámot hozta. A nézőszámon biztos nem segített, hogy kezdés előtt egy órával óriási felhőszakadás zúdult Újpestre, ami az első félidőben okozott is érdekes helyzeteket.

Kezdéskor látvánnyal készültek a csoportok az elmúlt évek újpesti ígéreteire és hangzatos jelszavaira utalva. A történeti hűség kedvéért jegyezzük fel: a kerítésre az "Elegünk van a mesékből!" kiírás került ki, felette pedig kétrudasokon a következők álltak: "Nincs tartozás...", "Van koncepció...", "Maradnak a tehetségek...", "Fontosak a szurkolók...", "A piró nem bűn...", Audi... VW...", "Szerethető csapat...", "Jön a Fidesz...", "Lesz pénz...".

Az első félidő kifejezetten jó játékot hozott a pályán, ami a lelátón is éreztette a hatását: az embereket nem nagyon kellett ösztönözni, "élt" a kanyar. Ezt segítette, hogy miután az egyik oldalon Alves gurítása elakadt a kapu előtti tócsában, az utóbbi időben remek formában játszó Ahjupera egy percen belül megszerezte a vezetést csapatunknak. Érdekes volt megfigyelni, hogy bár a vendégszektorban elvileg a klubjuk fennállásának első bajnoki címét ünneplő tábort kellett volna látnunk, a hazai oldal sokkal aktívabbnak bizonyult egy számunkra valódi téttel nem bíró meccsen. A vendégek irányába két kiírással készültünk ("Fülkebajnokság fülkecsapata", "A bajnoki címhez pénz kell, a nézőkhöz meg múlt"), és nem maradhattak el a létszámukat vagy a bajnoki címek számát taglaló rigmusok sem.

A második félidő sokkal kevésbé hozott látványos játékot, de mindenképp érdemes Horváth Tomi hárításait kiemelni, aki remekül őrizte csapatunk kapuját. Ahogyan ez lenni szokott, a kisebb iram visszavetette a szurkolási kedvet is, a kedélyeket csak az utolsó negyedórában a pálya körül felsorakozó hadsereg borzolta. Felesleges erődemonstráció volt részükről a felvonulás, arra viszont megfelelt, hogy kicsit felrázza az embereket, így a bajnokság utolsó percei ismét jó hangulatban teltek.

Lefújás után a csapat megköszönte a biztatást, a győzelemmel a 6. helyen zártunk a tabellán. Ahhoz képest, hogy egy hónapja mennyire más képet mutatott a rangsor, jelentős az előrelépés, összességében viszont egy-egy emlékezetes pillanat mellett bizony nehéz időszakokat is meg kellett élnünk idén. Egy évvégi beszámoló illene, hogy a jövőre is kitérjen, azonban azt gondolom, egyelőre érdemes mindenkinek az idei szezon tanulságaival foglalkozni, a következő év kilátásaival kapcsolatban valószínűleg minden csak találgatás lenne jelen pillanatban.

(Gigi)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!