Nincs aktuális program!

NBI, 15. forduló (2010. november 21.): Videoton-Újpest 1-0
2010. november 23., kedd

Az MLSZ döntésének értelmében idén az utolsó őszi forduló nem az utolsó 2010-es bajnoki, ugyanis két tavaszi fordulót előrehoztak. Így a szezont-nem-záró utolsó őszi fordulóban Székesfehérvárra látogattunk a mostanában a költségvetésben kiemelt tételként szereplő Állami Tévégyár FC-hez.


Fejér megye székhelye rendkívül változatos módokon közelíthető meg, mi is kihasználtuk a lehetőségeket. A legjellemzőbb eszköz ezúttal a vonat és az autó volt. A beléptetésnél a legújabb folklórnak megfelelően 30-as csoportokban engedték az embereket a (kisebb mocsárral jelzett) bejárathoz, majd fejenként kb. 15-en motoztak meg mindenkit (biztos nem bíznak egymás munkájában...) ánusztól péniszig... Manapság ez a tapi-gruppen a menő. Persze a beléptető rendszerben nem működő internetes jegyet már nem ellenőrizte le a több száz kivezényelt biztonsági, akár papírfecnivel vagy zsebkendővel is be lehetett volna jutni. A stadion is zseniális: a vendégszektor lépcsője minden oldalról kerítéssel elzárt terület, így a meredek betonkaréj szerepel lépcsőként, azon kell szökdécselni. És valószínűleg ez az egyetlen stadion a bolygón, ahol a 19. sor van a legközelebb a pályához, az 1. sor pedig a legtávolabb tőle, ugyanis felülről számoznak. Reméljük, az országot ennél azért valamivel okosabban építi a párt.


A kezdés előtt a műsorközlő köszöntötte a hazai táborból az állítólag 18. születésnapját ünneplő RBD nevű csoportot. Hogy ebből a 18 évből hányat (főleg az elsőket) hol, hogyan töltöttek, azt talán inkább hagyjuk is. Ennél sokkal érdekesebb, hogy az évfordulót egy rakás görögtűzzel ünnepelték. Vagyis pont ugyanazt követték el, amiért az Újpestet pár hete egy millió Ft-ra és két meccs zártkapura ítélték. Kíváncsian várjuk, hogy a fehérváriak vajon milyen büntetést kapnak ugyanezért?! Egyes pletykák szerint bejelentették az eseményt a hatóságoknál, tűzszerészt alkalmaztak, és tűzszerész-segédek lóbálták a tüzeket a lelátón. Ezzel csak egy gond van: a törvény előtt ez megállja a helyét, de az MLSZ fegyelmi szabályzatával ugyanúgy ellentétes, mint ha nincs engedélyezve. Az MLSZ tiltja a stadionokban a görögtüzet, punktum. Bár az is lehet, hogy Lisszabonból, a NATO-csúcsról érkezett egy különleges engedély a szövetségbe is...


Miután eloszlott a füst a stadion lelátóiról, láthatóvá vált, hogy hányan is tették tiszteletüket a rangadón (ha egy pesti csapat vidékre megy, az nekik mindig rangadó). A hivatalos nézőszám 5145 fő volt. Ha ez igaz, akkor - arányosan számolva - kb. 1300 újpesti volt ott a meccsen. A valóságban úgy 3500 néző lehetett 7-800 újpestivel. A különbözet meg talán onnan jön, hogy beleszámolták a Miniszterelnöki Hivatal összes alkalmazottját is a nézőszámba - pedig ezúttal nem jelentek meg. A hazai oldalon a Farkas Balázs által vizionált, csapatát mindenhová elkísérő 5-600 fős Vidi-tábor fele ezúttal valószínűleg nem ért rá, vagy esetleg minket kerestek valahol, de a stadionban nem voltak jelen.

Érthetetlen, hogy mi kell még Székesfehérváron, hogy érdekelje az embereket a labdarúgás. Fillérekbe kerülnek a jegyek és a bérletek, az első helyen áll, őszi bajnok, soha ilyen jól még nem szerepelt a csapatuk... erre csak az FTC és az Újpest ellen képesek 3000 körüli létszámban kijönni. Talán a helyi közmunkaprogramba bele vehetnék a meccsre járást, mert ez így nagyon vékony. És mi lenne, ha a tévések csak középcsapat lennének?


A műsorközlő intelligens megállapítása ("úgy tűnik, nem lesz térfélcsere") után kezdődött is az első félidő. Előénekesünk vezérletével egyre jobban lendült bele a tábor a dalokba, percről percre jobban szóltunk. Változatos, színvonalas szurkolást mutattunk be a vendégszektorban, pedig csapatunk az utóbbi időben nem kápráztatott el minket semmilyen eredménnyel (konkrétan vereség, vereség hátán, még kötelező győzelmeknek hitt meccseken is). Az éneklés hatására csapatunk is belelkesült, vezettünk is több szép, veszélyes támadást, gyakran eljutottunk gólhelyzetig, a góllal azonban adósak maradtak játékosaink. Védelmünk viszont jól zárt, így döntetlennel ért véget a félidő.


A második játékrészben meglepve láttuk, hogy csapatunk erősen visszaesett, átengedtük a területet és a támadás lehetőségét is az ellenfélnek - pedig a mez ellenére nem a Barcelona volt az, hanem egy rakás hasznavehetetlen ex-újpesti játékos. Aztán mire kijöttünk a szorításból, megszerezte a vezetést a narancsos csapat. Persze ehhez az is kellett, hogy Tésztás György vezetőedző jól (levitte Polonkait és Vasziljevicset), és hogy Mészöly Géza pedig rosszul (behozta Matost...) cseréljen. Még két további elhibázott csere után már esélyünk sem volt az egyenlítésre, maradt az 1-0. A második félidőben csapatunk reménytelen játékát látva már sokkal visszafogottabban szurkoltunk. Ennek ellenére a hazaiakat egyszer hallottuk csak, amikor a fradistáktól importált dalt énekelgették. (Érdekes, van az országban vagy tucatnyi minket csodálva gyűlölő szurkolótábor, de annyi kreativitás egyikben sincs, hogy valami önállót alkosson rólunk. Inkább a zöldek dala...) Utólag tudtuk meg, hogy állítólag valami "parasztok, üres a kassza" tartalmú dalt azért sikerült írniuk a hazaiaknak (hallani nem hallottuk). Erre mondják: más faszával a csalánt... íme egy szurkolótábor, amelyik büszke rá, hogy a Parlament hozza róluk a döntéseket.


Végül kiábrándultan, sokadik vereségünk után indultunk haza, miközben már a győri túrát tervezgettük. Mert, hogy természetesen ott is ott leszünk.


HAJRÁ LILÁK!!!!


(gab)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!