Nincs aktuális program!

NBI, 5. forduló (2010. augusztus 27.): MTK-Újpest 1-0
2010. augusztus 30., hétfő

Munkanap lévén talán kicsit lassabban gyülekeztek az emberek a szokásosnál ezen a napon, ennek ellenére végül kb. hasonló létszám jött össze, mint a tavaszi 4-5-ös meccsen. Nehéz megbecsülni, de ez mintegy 1.500 vendégszurkolót jelenthetett, ami a TV-közvetítést és a közeledő vihart is figyelembe véve nem rossz. Ritka, hogy egy meccs előtt narancssárga riasztásra figyelmeztessen a speaker, és arra, hogy csak saját felelősségünkre tartózkodjunk a nézőtéren.


Kezdéskor a héten kórházba került Törőcsik Andrásnak kívántunk mielőbbi jobbulást egy kiírással és egy, a tavalyi derby látványából származó kétrudassal (a legújabb hírek szerint Törő műtétje szerencsére jól sikerült). Tiszteletére a meccs során többször megszólalt a jól ismert dal is. Ezen túl különösebb látvánnyal nem készültünk, szokás szerint lila-fehér és nemzeti színű rudasainkat vittük magunkkal. Az első félidő szinte mindenben megfelelt a kilátogató vendégek igényeinek: nagy fölényben játszottunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ezek közül azonban egyet sem sikerült gólra váltani, csak kapufáig jutottunk. A játék képének megfelelően a lelátó is végig élénk maradt, előénekesünknek nem volt nehéz dolga az emberek bevonásánál.


Az első játékrész végén, Kassai sípszavára aztán leszakadt az ég, az addigi erős szél mellé így már komolyabb eső is társult. Ezt voltak, akik egy-egy nagyzászló alatt próbálták átvészelni, míg sokan inkább a folyamatos éneklést választották ehelyett. Mire kifutottak a csapatok, az eső elcsendesedett, így egyesek szinte szárazon, mások bőrig ázva figyelhették a második félidőt. Azt a játékrészt, ahol a korábbiaknál már jóval kiegyenlítettebb küzdelmet láthattunk, bár lehetőségek továbbra is inkább előttünk adódtak. Az utolsó 15 percre ismét megélénkülő eső sokat dobott a hangulaton, a tábor egy emberként próbálta győzelemhez segíteni a csapatot. Sajnos ez ezúttal nem sikerült, sőt, az utolsó percben az MTK szerezte meg a vezetést, és ezzel a győzelmet is, gyorsan lehűtve a kedélyeket.


Nehéz kérdés az, hogy lehet-e nem megérdemelt egy győzelem vagy vereség, hiszen óriási közhely, hogy "a focit gólra játsszák". Ennek ellenére annyi biztosan elmondható, hogy a helyzetek száma alapján sokkal igazságosabb lett volna egy fordított eredmény.


Az eddigi öt forduló alapján két különböző véleményt lehet egyre inkább elkülöníteni: vannak, akik szerint a küzdés, a hajtás egy pozitív dolog, ugyanakkor leginkább be kéne lőni a helyzeteket, és el kéne kezdeni az intenzívebb pontgyűjtést. Való igaz, a pénteki meccset az első félidőben el kellett volna dönteni, és akkor nem marad kérdés. A vélemények másik csoportját azok képviselik (én is inkább ezt vallom), akik szerint, ha a helyzetkihasználáson javítunk, nagyon jó meccsek várhatnak még ránk. Ezt mutatja az is, hogy a győzelmek elmaradása ellenére az első fordulók hangulata végig átlag fölötti volt, több kiemelkedő pillanattal, és vereség ide vagy oda, a srácok most is taps mellett vonulhattak be az öltözőbe.


Egy biztos: most két hét szünet következik, és csak azután az ősz legfontosabb meccse, van idő tehát felkészülni mind fizikailag, mind szellemileg. Abban biztos vagyok a felfokozott várakozásokat figyelve, hogy lelátói támogatásban nem lesz hiány, és egy jó Fradi-verés akár a további fordulókra is lendületet adhat.


Gyógyulj meg, Törő! Maxim, Kihári, kitartás!

 

(gguszti)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!