Megint Paks. Az utolsó utáni esély, görcs a gyomrokban és a tudat, hogy megint Pakson dőlhet el minden.

Bár néhány jól értesült szurkoló társunk úgy hallotta, hogy hajóval megyünk, mi mégis a buszos utazás mellett döntöttünk. Sofőrünk az indulás előtt ellátott minket mindenféle instrukciókkal, hogy mik azok az alkatrészek, amik rögzítve vannak és nagyon nem örülne, ha ezek közül bármelyik is a kezünkben maradna. Csendes italozgatás és a láki elleni meccsünk megtekintése közben arra lettünk figyelmesek, hogy már háromnegyed órája utazunk, de még mindig a városban kavirnyászunk. Nem nagyon értettük, hogy sofőrünk merre akar menni, aztán nagy nehezen sikerült rátalálnia az M6-os autópályára.

Egyik szurkoló társunk fantasztikus zenei válogatást hozott magával, így úgy érezhettük, mintha B. Tóth László ülne a lemezjátszók mögött. Volt itt a Hungáriától kezdve a Beatricén, Fásy Ádámon át a 82-es Tabán béli Edda koncertfelvételig minden. Legidősebb társunk könnyes szemmel nosztalgiázott és gondolt vissza arra az időkre, amikor még kicsit több haja volt, betyárbajusza és ő is ott rázta a fejét a koncerten. Időközben megkaptuk a hírt, hogy a kondások nyertek a picipest ellen, így tudtuk, hogy csapatunknak nyernie kell, ha életben akarja tartani a reményt a bajnoki címre. Egy és negyed órával a mérkőzés előtt megérkeztünk Paksra. Megtekintettük a Fidelity retro buszát, majd azt, hogy egyik tagjuk megkülönböztető mellényt viselve próbálja bevinni a csoporttársait a marcona biztonsági őrök között, természetesen sikertelenül. A stadionba beérve ki a büfé felé, ki pedig a mobil lelátó felé vette az irányt. Előénekesünknek a helyiek egy dobogót biztosítottak, hogy ne kelljen felmásznia a kerítésre. Kezdésre mintegy 500-an gyűltünk össze, reménykedve abban, hogy a csapat nyer és továbbra is versenyben maradunk a bajnoki címért.

Az első félidőben Tisza találatával meg is szereztük a vezetést, de Balajcza bravúrjai is kellettek ahhoz, hogy a szünetre megmaradjon az egy gólos előnyünk. A második félidőben aztán a Paks 10 perc alatt megfordította a mérkőzést, kiállították tőlünk Kabát Petit és összeomlott a csapat. A Paks még rúgott egy gólt, megadva nekünk a kegyelemdöfést. A mérkőzés alakulásához képest elég jól szóltak a dalok, de a végére természetesen mindenkin az elkeseredettség lett úrrá. A lefújás után többen mag akarták várni a csapatot, de a rend éber őrei ezt nem engedték meg, hanem sorfalat állva kerítették el a csapat buszát. Kisebb dobálózás és szóváltás után mindenki elindult az autója ill. a busza felé. Hazafelé mi is csendben ülve és megtörten utaztunk.

Úgy gondolom, hogy a láki nem fogja megadni nekünk azt a szívességet, hogy elbukjon a hátralévő 3 meccséből kettőt, így a kárörvendők ismét elmondhatják a szlogent, amit már sajnos rengetegszer hallottunk, hogy „majd jövőre Újpest”. Nagyon kíváncsi leszek a ZTE elleni nézőszámra, mert biztos vagyok benne, hogy a sok eredménycentrikus, divatszurkoló el fog tűnni a lelátóról, de ez nem baj, mert mi akkor is kint leszünk és bíztatjuk a csapatunkat, hiszen „Akárhogy volt, akárhogy lesz, mi mindig itt leszünk...”

(Zoltán)

<< Vissza