Az első komolyabb rangadó az idei év eddigi legjobb túráját hozta számunkra. Magas létszám, kiváló hangulat, élvezetes mérkőzés. Mi kell még?

Az elmúlt két debreceni mérkőzés nem olyan volt, amit várni lehet ettől a párosítástól: sima vereség a ligakupában 30 szurkolónk előtt, majd ismét zakó egy tétnélküli és hangulattalan meccsen az utolsó fordulóban. Ezúttal más volt a helyzet.

Korábban érkeztünk mi is, így láthattuk, ahogy folyamatosan telik a vendégszektor. A beléptetés problémamentesen zajlott, viszont az egy vendégpénztár ismét kevésnek bizonyult. Jó lenne végre központi szinten szabályozni, hogy mekkora létszámhoz mennyi pénztárat kell kinyitnia a rendező klubnak.

Tartalékos csatársorral felálló csapatunkat görögtüzekkel fogadtuk, míg a hazaiak sikeredzőjükre, Garamvölgyi Lajosra emlékeztek. Nyugodjon békében!

A vendégszektor az első perctől pörgött rendesen, a dalok egymást követték, egészen a 17. percig, mikor előénekesünk elkezdte: UTE ollé! Innen nem volt megállás, közel fél órán át ez ment. Egymás után gyúltak a tüzek és vetkőztek az emberek, tombolt a szektor. A játékvezető félidőt jelző sípszava sem zavart senkit, a szurkolás folytatódott a szünet első percében. Nem tudom, hogy a kelet felé tartó hidegfront, vagy a nemzeti ünnep óta tartó italozás váltotta ki ezt az emberekből, de jó volt látni, ahogy mindenki „megőrül”.

A második játékrészben jött Rajczi, majd sajnos hamar meg is sérült. Helyére állt be Széki Attila, aki mindkét oldalon gyors felfutásaival és beadásaival gólhelyzeteket teremtett, az egyik ilyen helyzetből Simon megszerezte első újpesti gólját. Lángba borult ismét a szektor, az öröm felhőtlen volt. Az egygólos győzelem ezúttal viszont elmaradt, mert Oláh egyenlített. Mindkét csapat sok hibával játszott, mégis élvezetes mérkőzést hozott a rangadó.

Hazafelé lezárt benzinkutak, ahova azért be lehetett jutni. A rendőrök félúton unták meg a kíséretet, mikor már negyedszerre álltunk meg. A gumibot helyett már a pecabot járt a fejükbe…

(Guri)

<< Vissza