Nincs aktuális program!

NBI, 17. forduló (2004. március 24.): Győr - Újpest 4-1
2004. március 25., csütörtök

Az első fordulóból, a pálya használhatatlansága miatt elhalasztott találkozót most játszotta újra csapatunk a Győr ellen. A találkozóra a szokásos tavaszi (le)szereplés okán mindössze 1800 néző volt kíváncsi, a tábor is a szokásos létszámú volt. Változást csak az jelentett a megszokotthoz képest, hogy Imi ezúttal a szakadó eső okán a kerítés helyett a fedett lelátó alól vezényelte a szurkolást.
Csapatunk a megszokottól eltérően, kiválóan kezdte a mérkőzést, gyorsan elhúztunk két góllal. Valljuk be, ezúttal Megyebíró játékvezető se volt ellenünk. A repertoárunk ezúttal meglehetősen kevés dalból állt össze, viszont a kevés néző és a minimális alapmoraj miatt egészen jól szóltak a nóták. Kivéve akkor, amikor előénekesünk éppen ódát intézett hozzánk (ez 5 percenként előfordult), vagy a szombati, vonatos túrát reklámozta (ezt 3 percenként hallhattuk).
A második félidőben csökkent a színvonal, de a szurkolás maradt, amilyen volt. Sőt, sikerült megugráltatnunk az A teraszt is, sálaztunk egyet, és előadtunk egy háttalszurkolást is. Természetesen nem mentünk el szó nélkül amellett, hogy a találkozóra kilátogatott a legnagyobb ellenfél kisebbségi származású, és alacsony iskolázottsággal rendelkező szakvezetője is. Minden megvolt, ami kell. Már csak egy eredményes csapat kéne és jó sok ember a táborba. A csapat talán alakul....
 
(gab)
 
 
<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!