Nincs aktuális program!

NBI, 17. forduló (2006. december 10.): Győr-Újpest 0-3
2006. december 11., hétfő

2006-ban az utolsó mérkőzését játszotta csapatunk, a bajnokság 17. fordulójában. Ellenfelünk a Győr volt, mely az ETO stadion felújítási munkálatai miatt a DAC pályán fogadott minket. Jártunk itt korábban kupamérkőzés alkalmával, azóta a vendégszektor elé korlát helyett kerítést emeltek. Mégis elgondolkodtató, hogy míg Magyarország legkorszerűbb stadionját vagy annak szektorait sorra zárja be az MLSZ, addig egy ilyen „stadionban” mérkőzést lehet rendezni.

Igaz, a kezdéskor nem tolongtak a tömegek, a nézőszám jócskán ezer alatt maradt. A vendégszektor nagyjából megtelt, ami 250 körüli létszámot jelentett. Csoportjaink vonattal utaztak, elég erőteljes rendőri kíséret mellett, teljes nyugalomban.

A hazai csapat – hoki nyelven szólva – kezdősora kidőlt, amit mi cseppet sem bántunk: Kovács 7. és Korcsmár 8. percben szerzett góljával hamar eldől a mérkőzés. A mezőnyfölény végig megvolt, ha játékosaink jobban koncentrálnak, a gólkülönbség még nagyobb lehetett volna. Az meccs végén a pár perccel korábban, csereként beállt Mészáros alakította ki a 3-0-s végeredményt.

A szezon ezzel a mérkőzéssel lezárult, jöhet a pihenő a szurkolók és a csapat számára. Ráfér mindenkire, mert ezt a szezont a csapat egyszerűen elkúrta. Volt itt megalázó és elfogadhatatlan vereség a Vaduztól, egy meccses edző, megdöbbentő vereségek. Csak a látványos futball hiányzott, mely az eredménytelenséggel párosulva elfogadhatatlan. Folytatás jövőre a szurkolótábor további támogatásával. Ez az egy állandó Újpesten…

 

(Guri)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!