Nincs aktuális program!

NBI, 6. forduló (2006. szeptember 18.): Sopron-Újpest 0-2
2006. szeptember 19., kedd

Egy vidéki túra mindig kritikus egy hétfői napon. Ez minket is érintett, sajnos jó páran nem tudtak velünk tartani az ország nyugati végébe, aki azonban ott volt, az egy kellemes élménnyel lett gazdagabb.

Kb. egy órakor gördöltünk ki autóinkkal a Szusza Ferenc Stadion kapuján és vágtunk neki az előttünk álló útnak. Terveinkben szerepelt kedvenc soproni vendéglátóipari-egységünk felkeresése, amiben immár hagyományt tisztelhetünk. Ennek megfelelően dinamikusan haladtunk a cél felé, minimálisra csökkentve megállóink számát. A hűség városában azonban csalatkoznunk kellett, ugyanis a hely hétfőn szünnapot tart, melynek eredményeképp egy másik hasonló kvalitásokkal bíró intézménybe vetettük be magunkat. Miután visszanyertük az utazás során elvesztett energiákat, elindultunk a stadionhoz. Az újdonsült zászlókra és transzparensekre vonatkozó szigor ellenére mi ma is szerettünk volna kifejezni éppen aktuális véleményünket, ezért egy kisebbfajta furfangot vetettünk be aktuális kiírásunk becsempészésének érdekében. Ahány betű, annyi ember, ez volt a dolog lényege, ám az „éles szemű” biztonságiak néhányunk esetében így is gyanúsnak találták a kb. fél négyzetméteres műanyag lapocskákat. Hogy ebben mennyire játszott a tényleges „veszélyérzet”, vagy inkább alapvető paranoiának könyvelhetjük el a dolgot, mindenki saját maga véleményezze! Kezdés után pár perccel meg is alkottuk a sort, melynek következtében az egyes betűk immár értelmes mondatot képeztek. „EB 2012 NEM KELL” Később egy „SAY NO EURO 2012 MONDJ NEMET” feliratú kétrudas zászló is nyomatékosította mindezt.

Itt álljunk meg egy szóra azok kedvéért, akik nem teljesen értik ezt az álláspontunkat. Alapvetően úgy gondolhatnánk, hogy az országban mindenki örülne, ha egy olyan eseményt rendezhetne kis hazánk (még ha csak társult tagként is), amire úgymond az egész világ odafigyelne. Jót tenne talán a gazdaságnak (normál esetben, bár tudjuk, hogy Magyarország soha, semmiben nem volt „normál” eset), egy kis propagandát csinálna nekünk, magunknak is bizonyíthatnánk vele, stb. Azonban labdarúgásunk és az esemény szervezésére kijelölt vezetőség rögtön ellenségképre lelt. Bennünk. Azaz a szervezett szurkolói csoportokban, akik hangot adnak véleményüknek, nem csak ülve és tapsolva ülik végig a mérkőzéseket, melyekre 20.000 Ft-os jegyeket váltva jutottak be és lehetőség szerint tömérdek perecet és alkoholmentes sört fogyasztottak el. Mi vagyunk azok, akik szerintük keresztülhúzhatják a számításaikat a viselkedésünk által. Szinte kőtáblába vésték: meg kell szűntetni a szervezett életet a lelátókon, ami szerintük tökéletes eszköz ahhoz, hogy jelentősen csökkenjenek a kockázati tényezők. Nem kérdés, hogy amennyiben megnyernénk a pályázatot és üdvözölhetnénk Európa nemzeti válogatottjainak elitjét, akkor ahhoz hatalmas beruházásokra és tőkemozgásokra lenne szükség. Ez a garnitúra azonban jól tudja, hogy mit jelentene ez a saját zsebük tekintetében és persze a pozícióharcban. Újfent hatalmas pénzek kötnének ki ismeretlen helyeken, mert hát valljuk be, mi az, ami nálunk e nélkül valósul meg? Nem beszélve arról, hogy elmondhatnák, így vagy úgy, de végre ott vagyunk egy világeseményen 26 év után!

A szektorban mintegy 200 újpesti foglalt helyet, akik az elemekkel is harcot vívtak, ugyanis a mérkőzés folyamán változó intenzitással hullott az égi áldás. Előénekesünk a szektor előtt a kerítésen állva igyekezett lelket önteni az ázott lila seregbe. A mérkőzés nem volt rossznak mondható, bár leginkább a mezőnybeli küzdelem dominált, melyben közel egyenlőeknek bizonyultak a felek. Szerencsére Tisza Tibi révén a meccs végére felénk billent a mérleg nyelve: előbb Sándor György passzából szerzett gólt negyed órával a lefújás előtt, majd hat percre rá egy remekbeszabott szabadrúgást akasztott Rabóczki kapujának jobb felső sarkába.

Összességében, ha el is áztunk, de elégedetten térhettünk haza.

 

Chapman

 

(Képek hamarosan!)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!