Nincs aktuális program!

NBI, 3. forduló (2006. augusztus 19.): Bp. Honvéd-Újpest 1-1
2006. augusztus 21., hétfő

Két hét szünet után folytatódott az NB1 2006/2007-es bajnokság őszi szezonja. Egy hozzánk hasonlóan kényszerből más létesítménybe került együtteshez, a Budapest Honvédhoz látogattunk, a XIX. kerület helyett ezúttal a XXI.-be, azaz Csepelre.

A magyar futball újabb bohózatának lehettünk tanúi a héten a találkozó kapcsán, ugyanis az MLSZ által az idény előtt hitelesített stadiont a királyi rendőrség kiemelt kockázatú mérkőzések megrendezésére alkalmatlannak nyilvánította, és javaslatuk szerint legfeljebb egy zártkapus találkozó lenne biztonság szempontjából kívánatos. Azért elgondolkodtató, hogy vajon mégis mit gondolnak a fejünk felett döntő emberek, kiért van a bajnokság, ha nem azokért a már-már mazochistának mondható nézőkért, akik hétről hétre kilátogatnak az eseményekre? Ezek szerint a szurkoló a szükséges rossz, akit el kell viselniük, mert alapjában így szokás? Akik csak folyton beleköpnek a levesükbe a renitens viselkedésükkel, vagy pusztán azzal, hogy véleményt formálnak? Mi lennénk a pocsolyába dobott kavics? Végül a rendőrség feltételekkel beleegyezett a nézők előtti játékba, utólag is leborulunk nagyságuk előtt…

Délután négykor találkoztunk Újpest központjában, persze már hatósági jelenlét mellett. Innen kb. 30 perc elteltével indultunk útnak a Ferenc körúthoz. Megközelítőleg félezer ember döntött úgy, hogy egységben szeli át a várost. A leszállást követően a mozgólépcsők 100%-os kapacitással jutatták felszínre a lila hadat, boldoggá téve ezzel azon civil utasokat, akik az eleinte még lefelé haladó lépcsőn igyekeztek lejutni a szerelvényekhez. A Boráros térig tartó távolságot gyalog tettük meg, teljesen lezárva a területet a híd felé tartó forgalom elől. A HÉV-re történő felszállás előtt még jó néhány újpesti csatlakozott a téren a sokadalomhoz. A rendőrökön kívül még számos szempár kísért minket a végállomástól a stadionhoz, akik számára végre valamiféle színt – természetesen lilát – csempésztünk a szürke csepeli életükbe. Mivel a kispesti klub által küldött jegykontingens Újpesten előzetesen már elfogyott, ezért kinyitottak a pénztárak. Kisvártatva némi zajra lehettünk figyelmesek, ugyanis egy közeli utcasarkon mintegy ötvenfős piros-fekete mag mutogatta magát szokás szerint, bizonyítván, hogy ők készek felvenni a kesztyűt az addigra mintegy tíz-tizenkétszeres létszámban jelen lévő vendégekkel. A rendőrök természetesen a lehető leggyorsabban a felvonuló felek közé álltak. Ez a műsorszám már szokványosnak mondható. A magukat nagyra tartó kispestiek évről évre latba vetik leghatékonyabb stratégiai tervezőkészségüket, hogy olyan pontot találjanak, ahol – a rendőrök valószínűsíthető mozgását is bekalkulálva – semmiképpen nem kerülnek velünk érintkezésbe. Javaslom, változtassák a nevüket Ultra Chess Boys-ra és menjenek szurkolni Lékó Péternek!

A kezdésig hátralévő bő egy órában a büfé igyekezte állni az újpestiek rohamát, több-kevesebb sikerrel. Este hétre a következő látvány fogadta a kivonuló csapatokat: mintegy 1.200 lila mellett egy szektornyi kispesti fanatikus (kb. 300 fő) és az ülőrészen még párszáz ember foglalt helyet a lelátókon. A hazaiak bemutattak egy koreográfiát, nálunk ezúttal „csak” a hangerő dominált, ami sajnos mindössze az első játékrészben volt elfogadható színvonalú, csapatunk teljesítményével a buzdítás is visszaesett a második félidőre. Egy viszonylag színtelen meccs viszonylag színtelen hangulatot eredményezett, kivéve, amikor a Honvéd-szurkolók görögtüzekkel lángba borították szektorukat, majd zászlóikat is. A meccs folyamán kaptuk a megbízható forrásból származó információt, miszerint a szolnoki vendégszereplésükről hazatérő ferencvárosiak mintegy négyszázan randevút kértek tőlünk a hazafelé úton. Ennek folyamán igyekeztünk ismét egységbe szervezni sorainkat, hogy ne érhessen bennünket meglepetés. Így is ért, ugyanis a Boráros téren nem várt minket senki. A rendőrök minden erejüket és látszólagos magabiztosságukat összeszedve tereltek minket ismét a körúton a metrómegálló felé. Ellenséges elemekkel nem találkoztunk, hogy ott voltak-e a környéken, vagy sem, csak ők tudnák biztosra megmondani.

 

(Chapman)

 

(Képek a képtárban!)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!