Nincs aktuális program!

Edzőmeccs (2005. július 10.): Újpest-Feyenoord 1-3
2005. július 11., hétfő

Az ez évi első, komolyabb felkészülési találkozónk Siófokon került megrendezésre. Első hallásra kissé furának tűnhet, de nagyon jól sikerült megválasztani a mérkőzés helyszínét: amíg Pesten és az ország nagyobbik részén zuhogott az eső, addig a Balaton partján napsütés várta a csapatokat és a szurkolókat. Az időpont is viszonylag kedvező volt, aki nagyon akarta, az meg tudta szervezni a lejutást illetve a hazajutást valamilyen módon.

Felkészülési találkozóról lévén szó, az újpesti ultrák úgy gondolták, hogy elkezdik melegíteni a hangszálaikat a következő idényre. Remélhetőleg ezzel csökkenni fog az “idény-eleji forma” miatt feledésbe merülő meccsek száma is. Az első félidő huszadik-harmincadik percéig elég ütősen szóltak a dalok; látszott, hogy nagyon várja már a társaság a bajnokság kezdetét. Egyúttal nem "csak" szimpla szurkolásról beszélhettünk: akadt a raktárunkban néhány száz (alig használt) kis-zászló, ezeket a meccs elején – egy kiírással megspékelve – aktivizáltuk is, annak rendje és módja szerint. Eközben a pályán egyenrangú ellenfelek küzdelmét láthattuk, a meccs első fele azonban még nem hozott gólt.

A második játékrész mozgalmasabbra sikeredett mind a pályán, mind a lelátón is. Találtunk egy pár görögtüzet és egyéb pirotechnikai eszközt, amelyek szavatossági ideje majdnem lejárt, így ezek bevetésre kerültek. Egy részük az első (és egyetlen) gólunk után, a cucc másik, nagyobbik fele pedig a 70. percben – sötétben – került begyújtásra. A pályán ekkor a holland csapat játszott fölényben, köszönhetően talán annak, hogy nálunk ez idő tájt már a fiatalabbak kaptak lehetőséget. A szurkolás hangereje nem is mindig érte el az első félidőben mutatott szintet, azonban a dalok így is követték egymást szép sorjában, egészen a lefújás pillanatáig.

Megemlítendő, hogy vendégrészről jelen volt néhány narancsmezes szurkoló, akik a stadionban elszórva foglaltak helyet.

Összességében egy igen jó hangulatú találkozón vagyunk túl, amelyet közel telt ház előtt játszottak le – de mint tudjuk, ha Újpestről van szó, akkor ez maximum 5000 nézőt jelenthet Siófokon...

 

(Ádám)

 

(A mérkőzésről képek a képtárban!)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!