Nincs aktuális program!

NBI, 20. forduló (2005. április 10.): Újpest-Vasas
2005. április 10., vasárnap

A Nyíregyházán elszenvedett, vereséggel felérő döntetlen után többen elfordultak a csapattól, a hét folyamán még edzőváltást követelő kijelentések is elhangzottak néhány "merészebb terveket szövögető" szurkoló szájából. Nos, ezen a délelőttön talán ők is csak mosolyogtak ezen, hiszen könnyed játékkal, gond nélkül fektettük két vállra a Vasast. Próbáljuk meg elhinni, hogy a csapat most, és nem az előző három meccsen mutatta valódi önmagát.

A vasárnap délelőtti meccsek soha nem ígérnek semmi jót, gyakorlatilag a legtöbb szurkoló a "szükséges rossz" kategóriájába sorolja ezeket az álmos, felettébb hangulattalan és többnyire unalmas találkozókat. Miben különbözött volna a mai az összes többi délelőttitől?!?!

Nagyon szerény nézőszám, takaréklángon égő D-lelátó, de a megszokottól eltérően legalább végre valami foci és gólok (!!!) a pályán.

A szurkolás ismét nem olyan volt, mint elvárható lenne, a dalok igazából csak az utolsó 10 percben, 4-0-nál szóltak átütő erővel. Ennek ellenére azért voltak jó periódusok, az új dal (120 év csoda...) például kifejezetten sokat dobott a hangulaton, a ferencvárosi László Zsuzsanna tegnapi alakítására alapozott spontán rigmusok is osztatlan sikert arattak, sőt, még Furulyás elnök urat is "távozásra" szólítottuk fel. Verebes meg buzi, de azt mindenki tudja.

Angyalföldről mindössze 100 szimpatizáns érkezett...

Összességében elmondható, hogy bár sok újat nem hozott ez a meccs a lelátón, de legalább meg van a várva-várt győzelem a pályán, ami talán végre kihúzza a gödörből ezt a sokkal többre hivatott csapatot.

Szerdán Sopronba látogatunk, ahová az UVB buszos túrát szervez. Helyek - igen korlátozott számban - vannak még, lehet jelentkezni.


(Balázs)

 

A mérkőzésről képek a képtárban!

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!