Nincs aktuális program!

Magyar Kupa (2004. november 24.): Bodajk-Újpest 2-0
2004. november 24., szerda

Elérkeztünk a Magyar Kupa következő selejtező köréhez, amelyben ezúttal Bodajkra látogattunk. Nem ismeretlen számunkra ez a csapat, hiszen ’99 őszén szintén itt játszottunk és akkor 3-0-ra nyertünk. Idén azonban megint nem maradt más számunkra, mint a szégyen!

Autókkal vágtunk neki a rövidke távnak a metsző hideg szélben. Mintegy negyed órával a kezdés előtt estünk be a szektorunkba egy kis „városnézés” után. Bodajki figyelmesség gyanánt ingyen teát és kiflit osztogattak, ami talán megkönnyítette egy kicsit a hidegben való ácsorgást. Legutóbbi látogatásunk óta felépítettek egy egyszerű, ám célszerű betonlelátót, ami – valljuk be – kényelmesebbé teszi a vendégszurkolók elhelyezkedését.

A csapat az elején vezetett néhány veszélyes támadást, melyek akármelyikéből megszerezhettük volna a vezetést. Azonban ahogy telt-múlt az idő, úgy lett egyre tanácstalanabb a játékunk. Szünetben még reménykedtünk a jobb folytatásban, azonban Simek kiállításával egyre kevesebb lett az esélyünk. A vége előtt pár perccel jött a feketeleves és egy hibából megszerezték a vezetést a helyiek. Majd nem sokkal később a második góljukat is elérték.

Szégyen, idén is sikerült kiesnünk egy kis csapat ellenében, és a legszomorúbb, hogy a játékban nem is látható a javulás jele.

 

(Taki)

 

(Képek hamarosan!)

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!