Nincs aktuális program!

NBI, 14. forduló (2004. november 21.): Győri ETO-Újpest 1-1
2004. november 22., hétfő

Októberi Magyar Kupás látogatásunk után, novemberben a bajnokság miatt kellett Győrbe utaznunk, a város első osztályú csapatához. Ráadásul pont ezt a mérkőzést közvetítette a szar rtl, így ismét vasárnap hajnalban kelhettünk. Indulásnál mindenki reménykedett, hogy a csapat tényleg összeszedi magát és valami hasonló eredménnyel jöhetünk haza, mint múltkor a kupameccsről. Sajnos nem így történt...

A reggel 8 órás vonattal vágtunk neki az útnak a korai időpont miatt, természetesen most is akadtak problémák az aluszékonyabb emberekkel, de végül csak két embernek sikerült lekésnie az indulást. A vonaton a szokásos rendőrök mellett kb. 70 lila-fehér szurkoló tartózkodott, főleg Bulldogs és Fidelity tagokkal. Az utazás egészen Tatabányáig a szokásos módon telt, ám Tatabányán több probléma is akadt. Az egyiket hamar letudtuk, a mellénk beálló vonaton ugyanis 15-20 fradista majmot pillantottunk meg, akik lent éjszakáztak Egerszegen. Barátságunk ápolásának céljából "adtunk" nekik pár üres üveget és egyéb jól repülő tárgyat, de ahogy láttuk rajtuk, nem örültek neki. Hát igen, a személyes találkozónak mi is jobban örültünk volna, de ők úgy gondolták, tovább vonatoznak. A következő problémát a vészfékkel sikerült megoldanunk, mivel a kalauz nem volt hajlandó megvárni pár társunkat, akik éppen miatta mentek el jegyet venni. Győrbe érkezvén buszra tereltek minket és a vendégszektorig szállítottak, ahonnan sehova sem lehetett menni, így a kiszáradt torkoknak csak üdítő maradt! Az 1500 forintos nagyon drága jegy mellé balkáni állapotokat idéző WC és arcpirító hideg járt.

Kezdésre mintegy 300 didergő szurkoló verődött össze a fővárosból, ezzel majdnem a felét adva az össznézőszámnak. A 600-700 néző igen szar meccset láthatott, ahol a homoszexuális Vincze már a nyolcadik percben a kapunkba talált. Ezután igen későn szedte össze magát a csapatunk, de a félidő végére már akadt pár helyzetünk. A második félidős is nyögvenyelősre sikeredett, az egyetlen pozitívum Tóth Norbi gyönyörű szabadrúgásgólja. A döntetlen viszont szart sem ér, nem ezt vártuk a csapattól. Pedig ránk egy szavuk sem lehet, megalázó vereségek után is mellettük álltunk és igen aktív buzdítással próbáltuk hajtani őket.

Jó lenne, ha tényleg összeszednék magukat az utolsó két meccsre, mert fogytán a türelmünk. Hazafelé úton semmi említésre méltó nem történt, kibuszoztunk Győr-gyárváros megállóig, ahol felszálltunk a vonatra és búcsút intettünk a városnak. Az utolsó idegenbeli bajnokink nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, és megint nem miattunk!

 

(Karcsika)

 

A mérkőzés képei felkerültek a képtárba!

<< VisszaKüldje el ismerősének ezt a cikket!Nyomtatható verzió
Újpest Újpest
Kötött sál
Megrendelhető az
UVB ultrashopban!
© UVB 1992-2013
www.uvb92.hu
uvb92[at]uvb92 [dot] hu
A honlap tartalmának újraközlése csak a forrás feltüntetésével engedélyezett!